minap.hu: Miben nyilvánul meg, hogy ez nem egy hagyományos színész-koncertest?
Kamarás Iván: Egyrészt azért, mert nem egy szál zongorával interpretáljuk ezeket az ismert dalokat, amelyek a magyar filmgyártás aranykorának ikonikus alakjaihoz kapcsolódó örökzöld nóták, hanem egy gypsy-swing alappal és egy fantasztikus zenekarral tárjuk a közönség elé. Ugyanakkor hűek vagyunk a zeneszerző eredeti elképzeléséhez, csak egy picit más hangszerelésben újítjuk meg, és poroljuk le ezeket az anyagokat. Az est során pedig ezekről a bizonyos ikonikus előadókról hall a közönség 1-2 kulisszatitkot, színészlegendákat, amik a büfében szájról szájra generációról generációra szálltak. Amit a ‘20-60-as évek lüktető, magyar (nem csak film) zenéi, a Meseautótól, a Jamaikai trombitáson át, a Kicsit Szomorkás a hangulatomtól, a Villa Negráig tarkítanak.
minap.hu: Mennyire áll közel a szívéhez ez a műfaj?
K.I.: Nagyon szeretem. Ez egy igazi zenei csemege, ami valahol egy időutazás is. Az, hogy zeneileg is megszólaljon és a színészi része is életre keljen, az benne az igazi kihívás.
minap.hu: Többször nyilatkozta, hogy ezeken az önálló esteken sokkal inkább megismerhetik Kamarás Ivánt a nézők, mint bármilyen más előadásban.
K.I.: Így van. Ebben az estben ott van az a luxuslehetőség, hogy nem kell szerep mögé bújnom, semmilyen álarcot nem viselek, saját magamat kell játszanom, tehát a szerepem Kamarás Iván. Ez valahol egy színész álma és rémálma is egyben. Hiszen, amikor nincs megírt szöveg, hanem saját magunkat kell alakítanunk, az nem teljesen színészi feladat. Persze meg van ez nagyjából szerkesztve és írogatva, de nagyon sok improvizatív elem van benne, sok a kapcsolat a közönséggel. Közrejátszanak az aznapi helyszín adottságai, így minden este egyedi, egyszeri és megismételhetetlen. Ezért jön ki sokkal inkább, hogy én ki vagyok, mint valójában a színházban, ahol egy szerep mögé bújva látnak.
Köszönjük!
