Ugrás a tartalomra

Időutazás Kamarás Ivánnal

Létrehozva
Ez nem egy hagyományos színész-koncertest – olvashattuk az Egy fess pesti este című Kamarás Iván estről a Művészetek Háza honlapján. „Ez egy igazi zenei csemege, ami valahol egy időutazás is” – vallja az előadásról a művész, amiről a miskolciak is meggyőződhettek szerda este, a Művészetek Házában. Kamarás Ivánnal a koncertest előtt beszélgettünk.
Kép
kamaras ivan
Fotók: Mocsári László

minap.hu: Miben nyilvánul meg, hogy ez nem egy hagyományos színész-koncertest?

Kamarás Iván: Egyrészt azért, mert nem egy szál zongorával interpretáljuk ezeket az ismert dalokat, amelyek a magyar filmgyártás aranykorának ikonikus alakjaihoz kapcsolódó örökzöld nóták, hanem egy gypsy-swing alappal és egy fantasztikus zenekarral tárjuk a közönség elé. Ugyanakkor hűek vagyunk a zeneszerző eredeti elképzeléséhez, csak egy picit más hangszerelésben újítjuk meg, és poroljuk le ezeket az anyagokat. Az est során pedig ezekről a bizonyos ikonikus előadókról hall a közönség 1-2 kulisszatitkot, színészlegendákat, amik a büfében szájról szájra generációról generációra szálltak. Amit a ‘20-60-as évek lüktető, magyar (nem csak film) zenéi, a Meseautótól, a Jamaikai trombitáson át, a Kicsit Szomorkás a hangulatomtól, a Villa Negráig tarkítanak.

Kép
kamaras ivan

minap.hu: Mennyire áll közel a szívéhez ez a műfaj?

K.I.: Nagyon szeretem. Ez egy igazi zenei csemege, ami valahol egy időutazás is. Az, hogy zeneileg is megszólaljon és a színészi része is életre keljen, az benne az igazi kihívás.

Kép
kamaras ivan

minap.hu: Többször nyilatkozta, hogy ezeken az önálló esteken sokkal inkább megismerhetik Kamarás Ivánt a nézők, mint bármilyen más előadásban.

K.I.: Így van. Ebben az estben ott van az a luxuslehetőség, hogy nem kell szerep mögé bújnom, semmilyen álarcot nem viselek, saját magamat kell játszanom, tehát a szerepem Kamarás Iván. Ez valahol egy színész álma és rémálma is egyben. Hiszen, amikor nincs megírt szöveg, hanem saját magunkat kell alakítanunk, az nem teljesen színészi feladat. Persze meg van ez nagyjából szerkesztve és írogatva, de nagyon sok improvizatív elem van benne, sok a kapcsolat a közönséggel. Közrejátszanak az aznapi helyszín adottságai, így minden este egyedi, egyszeri és megismételhetetlen. Ezért jön ki sokkal inkább, hogy én ki vagyok, mint valójában a színházban, ahol egy szerep mögé bújva látnak.

Köszönjük!

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Baráthegyi Focikupa
Baráthegyi Focikupa a barátságosság jegyében
MiskolcSport
Fogyatékossággal élő sportolókból álló csapatok, valamint a Grund, a DVTK Ultras és a Szimbiózis Alapítvány munkatársainak csapata lépett pályára szerdán a Baráthegyi Majorság futballpályáján.
Továbbra is a világ élvonalában a MiReHu: újabb díjjal ismerték el munkájukat
MiskolcKörnyezet
Újabb rangos nemzetközi elismeréssel gazdagodott a MiReHu Nonprofit Kft.: a Társaság az International Solid Waste Association (ISWA) 2026. évi videós díjának 3. helyezését szerezte meg.
Képgaléria
Bartók Béla Művelődési Ház_Mocsári László
Hírességek léptek fel itt
Miskolc
Urbex túrát tartottunk a miskolci Bartók Béla Művelődési Házban. Ágotai József, a házat működtető egyesület elnöke mesélt arról, hogy milyen fellépő művészek fordultak meg itt.
törölköző széf
A törölköző széf ideje lejárt! Hogyan védjük meg értékeinket a standon?
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A törölköző nem védi meg az értékeinket. Mire figyeljünk fürdőzéskor?