Ugrás a tartalomra

Sokan választották tavaly az ÉSZAKERDŐ erdei vasútjait

Létrehozva
Megközelítette a 285 ezret az ÉSZAKERDŐ Zrt. erdei vasútjainak összesített utaslétszáma 2019-ben. A Lillafüredi Állami Erdei Vasúton (LÁEV) csaknem 245 ezer utast regisztráltak, a Pálházi Állami Erdei Vasúton (PÁEV) utazók száma pedig meghaladta a 40 ezret – tájékoztatott Zay Adorján, az erdészeti társaság vezérigazgatója.
Kép
fotó illusztráció

Az erdőgazdaság munkatársai különféle programokat szerveztek év közben mindkét vonalon. A LÁEV-nél közlekedett a Zúzmara-, a Pirostojás-, a Vadászkürt- és egy önkéntes akcióhoz kapcsolódó Véradó Expressz.

Ismét kiemelkedő érdeklődés kísérte a Diósgyőri Mikulásvonatot. A “Diósgyőrért” Közhasznú Alapítvánnyal közösen, 17. alkalommal megrendezett több mint három hetes rendezvény során több mint 20 ezren váltottak jegyet a meghirdetett járatokra.


A PÁEV-nél a hagyományosan népszerű Szarvasbőgés-hallgató vonatozás már kétnapos program volt, közlekedett a Pünkösdi Zenés különvonat, valamint  a régmúlt idők hangulatát idéző, fával rakott szerelvény, a vasútfotósok és kisvasútbarátok örömére.

Kép
fotó: illusztráció

Az év során elkészült a "Kisvasutak" mobiltelefonos applikáció, ami elsősorban az erdei vasutak menetrendjéről, díjszabásáról és a környékbeli látnivalókról tartalmaz információkat.  

Az Agrárminisztériummal együttműködő Észak-Magyarországi Informatikai Klaszter pályázatot írt ki a megvalósításra, Az ÉSZAKERDŐ Zrt. a pályázat lebonyolításában és az alkalmazás fejlesztésében szakmai partnerként vett részt. Az alkalmazás a Google Play áruházból ingyenesen tölthető le.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Baráthegyi Focikupa
Baráthegyi Focikupa a barátságosság jegyében
MiskolcSport
Fogyatékossággal élő sportolókból álló csapatok, valamint a Grund, a DVTK Ultras és a Szimbiózis Alapítvány munkatársainak csapata lépett pályára szerdán a Baráthegyi Majorság futballpályáján.
Továbbra is a világ élvonalában a MiReHu: újabb díjjal ismerték el munkájukat
MiskolcKörnyezet
Újabb rangos nemzetközi elismeréssel gazdagodott a MiReHu Nonprofit Kft.: a Társaság az International Solid Waste Association (ISWA) 2026. évi videós díjának 3. helyezését szerezte meg.
Képgaléria
Bartók Béla Művelődési Ház_Mocsári László
Hírességek léptek fel itt
Miskolc
Urbex túrát tartottunk a miskolci Bartók Béla Művelődési Házban. Ágotai József, a házat működtető egyesület elnöke mesélt arról, hogy milyen fellépő művészek fordultak meg itt.
törölköző széf
A törölköző széf ideje lejárt! Hogyan védjük meg értékeinket a standon?
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A törölköző nem védi meg az értékeinket. Mire figyeljünk fürdőzéskor?