Ugrás a tartalomra

Engedély nélkül bontották és szállították el az Aranyszarvas patika bútorzatát

Létrehozva
Az önkormányzat által nem ismert helyre szállították a bútorokat.

A városháza által csütörtökön kiadott közlemény emlékeztet: a Bigatton Kft. és Miskolc önkormányzata között régóta húzódó jogvita áll fenn az Erzsébet tér 2. szám alatti épületben lévő Aranyszarvas Patika bútorzata kapcsán. Bírósági iratbetekintés során jutott ma az önkormányzat tudomására, hogy a Bigatton Kft. arról tájékoztatta a végrehajtót, hogy a védett berendezést engedély nélkül, a bírósági végrehajtás mellőzésével 2019 novemberében önhatalmúlag szétszerelte, és saját telephelyére, az önkormányzat által nem ismert helyre szállította.

Kép
Fotó: Mocsári László

– Sajnálatos módon az elszállításra vonatkozó elképzeléseibe a Bigatton Kft. az önkormányzatot sem egyidejűleg, sem pedig a végrehajtás önkényes foganatosítását követően nem avatta be, arról tájékoztatás nem adott – emeli ki a közlemény.

Az Aranyszarvas Patika berendezése védett tárgyegyüttes, és az Erzsébet téri műemléki ingatlan tartozéka, ezért jogszabályi védelemben részesülnek. Mind az ingatlan, mind pedig a patika berendezésére vonatkozóan be kell tartani a kulturális örökség védelméről szóló törvényt, valamint a vonatkozó kormányrendeletben foglalt rendelkezéseket.

Kép

Ezek szerint: „A védett műemléki értéket épségben, jellegük megváltoztatása nélkül kell fenntartani. A nyilvántartott műemléki érték, műemlék esetében a fenntartási, jókarbantartási kötelezettség a rendeltetésszerű és biztonságos használathoz szükséges műszaki állapot fenntartásán túlmenően kiterjed az azok sajátos értékeit képező építészeti, képző- és iparművészeti, valamint kertépítészeti alkotórészeire és tartozékaira, felszerelési tárgyaira.”

A fentieken túlmenően a berendezés esetleges szétszedése, elszállítása a törvény alapján a Miniszterelnökség Műtárgyfelügyeleti Hatósági Főosztályának engedélyéhez kötött.

A felelősségre vonás érdekében az önkormányzat a szükséges eljárásokat megindítja.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Vakáció off, suli on – vigyázzunk a gyermekekre az utakon
MiskolcBelföldOktatás
A tanév kezdetével ismét több százezer gyermek jelenik meg a reggeli közúti forgalomban. Megváltozik a közlekedés megszokott ritmusa, megnő az iskolák környékének forgalma, új útvonalak és napi rutinok alakulnak ki. Különösen nagy figyelmet igényelnek az első osztályosok, akik még csak most ismerkednek az önálló közlekedéssel.
Napsütéses időben kezdődik a tanév
Miskolc
Szeles, de meleg idővel indul a szeptember.
Így indul az első tanítási nap – fokozott figyelem az iskolák környékén
Miskolc
Szeptember 1-jén megkezdődik az új tanév, ezzel együtt pedig a reggeli és délutáni órákban ismét jelentősen megnő a forgalom Miskolcon.
Dugó a Centrumnál
Sok-sok türelem és odafigyelés – a legfrissebbek az utakról
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról a 2026-27-es tanév első napján.