Ugrás a tartalomra

A Fidesz-KDNP frakció közleménye Holding-ügyben

Létrehozva
A miskolci közgyűlés Fidesz-KDNP frakciója reagált a Miskolc Holding ügyében pénteken tartott sajtótájékoztatóra, az ott elhangzottakra. A közleményüket változtatás nélkül közöljük.

A frakció közleménye így fogalmaz: "Ha a szocialisták azt hitték, hogy mire újra hatalomba kerülnek, addigra az általuk ránk hagyott összes adósságot eltüntetjük, akkor valóban csalódniuk kellett. Az adósságnak több mint a fele elfogyott ugyan, de például az általuk kitalált, és soha meg nem valósuló Főutca Plaza projekt svájci frankos hitele megvárta őket.

Megértjük, hogy egy jobban kitömött kasszát szerettek volna örökölni, de az a kassza mégsem volt annyira üres. Hiszen a választás után futotta belőle 400 millió Ft dolgozói jutalmakra a Miskolc Holdingnál, 150 millió Ft rendkívüli kifizetésre a Salkaházi programban, az illetmény-alap növelésére a Polgármesteri Hivatalban, rendkívüli béremelésre és egyéb juttatásokra az MVK-nál, ingyenes parkolásra az ünnepek között és a 20.000 Ft-os születési támogatás bevezetésére is.

Mindezek okán azt kérjük a várost irányító szocialista-jobbikos politikusoktól, hogy személyeskedés helyett Miskolc versenyképességének növelése érdekében dolgozzanak, hogy folytatódhasson az a folyamat, ami 2010 és 2019 között elkezdődött, és aminek - többek között - az lett az eredménye, hogy a város gazdasága, egyben az iparűzési adóbevételei a duplájukra nőttek. Mindehhez egy Margaret Thatcher idézetet tudunk tanácsul adni: "A pénz nem az égből hullik, hanem nekünk magunknak kell megkeresni itt a földön.

Dr. Alakszai Zoltán
frakcióvezető"

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Baráthegyi Focikupa
Baráthegyi Focikupa a barátságosság jegyében
MiskolcSport
Fogyatékossággal élő sportolókból álló csapatok, valamint a Grund, a DVTK Ultras és a Szimbiózis Alapítvány munkatársainak csapata lépett pályára szerdán a Baráthegyi Majorság futballpályáján.
Továbbra is a világ élvonalában a MiReHu: újabb díjjal ismerték el munkájukat
MiskolcKörnyezet
Újabb rangos nemzetközi elismeréssel gazdagodott a MiReHu Nonprofit Kft.: a Társaság az International Solid Waste Association (ISWA) 2026. évi videós díjának 3. helyezését szerezte meg.
Képgaléria
Bartók Béla Művelődési Ház_Mocsári László
Hírességek léptek fel itt
Miskolc
Urbex túrát tartottunk a miskolci Bartók Béla Művelődési Házban. Ágotai József, a házat működtető egyesület elnöke mesélt arról, hogy milyen fellépő művészek fordultak meg itt.
törölköző széf
A törölköző széf ideje lejárt! Hogyan védjük meg értékeinket a standon?
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A törölköző nem védi meg az értékeinket. Mire figyeljünk fürdőzéskor?