Ugrás a tartalomra

Egymillió forint támogatás az Agrárminisztériumtól

Létrehozva
Szinay Attila közigazgatási államtitkár adta át a támogatási összegről szóló okiratot Jakubinyi Lászlónak. A Szimbiózis Alapítvány elnöke azt ígérte, hatékonyan fogják felhasználni ezt a forrást.

 

Preview Image
Képgaléria! Fotó: Mocsári László

Mint arról már korábban beszámoltunk, december végén és január elején kutyatámadás érte a Szimbiózis Alapítvány Baráthegyi Majorságán élő állatokat. Két véreb huszonkét kecskét és két terápiás alpakát ölt meg, valamint számos anyaállatot megsebzett.

Jakubinyi László, az alapítvány elnöke január közepén segítséget kért az Agrárminisztériumtól, hogy visszapótolhassák a kecskeállományt és befejezhessék a még tavaly elkezdett korszerű és biztonságos karám és istálló építését.

Kép

A választ Szinay Attila közigazgatási államtitkár hozta meg egy okirat formájában, ami arról tanúskodik, hogy Nagy István agrárminiszter egymillió forint támogatást ítélt meg a Szimbiózis Alapítványnak. – Szociális tevékenységet látnak el, kétszázhetven gondozottnak javítják az életminőségét, országosan ismertek és elismertek, ráadásul nemcsak önellátóak, hanem kézműves termékeik a miskolciakhoz is eljutnak. Ez a támogatás, reméljük, figyelemfelhívás is, hogy mások is segítsék az alapítvány munkáját – fogalmazott az államtitkár.

Kép

Jakubinyi László azt ígérte, hatékonyan fogják felhasználni ezt a forrást. – Február elején pótoljuk az elhullott kecskeállományt, a hónap közepén érkeznek alpakák, illetve március végén adjuk át az új istállót, aminek építését már tavaly elkezdtük – nyilatkozott az elnök.

Az Agrárminisztérium és a Szimbiózis Alapítvány együttműködése évekkel ezelőtt elkezdődött. December elején díjat is kapott az alapítvány a minisztériumtól példaértékű tevékenységük elismeréseként a termelői közösségek napjának alkalmából.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Új arcát mutatja szombaton a miskolctapolcai strandfürdő
MiskolcSzabadidő
Éjszakai csobbanás, forró hangulat és felejthetetlen élmények várják a fürdőzőket este héttől Miskolctapolcán.
Közlekedési információk Miskolcról csütörtökön
Miskolc
Megkezdődött a Szeder utca teljes körű felújítása. A munkálatok ideje alatt időszakos forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Képgaléria
Baráthegyi Focikupa
Baráthegyi Focikupa a barátságosság jegyében
MiskolcSport
Fogyatékossággal élő sportolókból álló csapatok, valamint a Grund, a DVTK Ultras és a Szimbiózis Alapítvány munkatársainak csapata lépett pályára szerdán a Baráthegyi Majorság futballpályáján.
Továbbra is a világ élvonalában a MiReHu: újabb díjjal ismerték el munkájukat
MiskolcKörnyezet
Újabb rangos nemzetközi elismeréssel gazdagodott a MiReHu Nonprofit Kft.: a Társaság az International Solid Waste Association (ISWA) 2026. évi videós díjának 3. helyezését szerezte meg.