Ugrás a tartalomra

Évek óta csökken a rendőrnek jelentkező diákok száma

Létrehozva
Az országban Budapesten, Szegeden, Miskolcon és Körmenden is várják a hallgatókat rendészeti középiskolákba. A miskolci intézményben akár háromszor ennyi diáknak is lenne helye, mint amennyien most tanulnak. Az Országos Rendőr-főkapitányság tervei szerint hamarosan egy tíz hónapos képzési forma is indul, a tanulók pedig ösztöndíjat kaphatnak.

Lövei László, a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium oktatási igazgatóhelyettese azt mondta, akár 1200 diák is elférne az iskolában, de jelenleg csak négyszáz férőhelyet használnak ki.

A tanévre tervezett 400 fős létszámkeretre 339-en jelentkeztek, ebből 250-en nem feleltek meg a felvételi követelményeknek.

A statisztikák szerint évek óta csökken a jelentkezők száma, aminek demográfiai okai is vannak, vagyis egyre kevesebb a fiatal. Egy másik ok pedig hogy a teljes szakképzés iránti érdeklődés országszerte visszaesett az utóbbi évekbenA A létszám pótlására az Országos Rendőr Főkapitányság a meglévő képzések mellé egy rövidebb, gyakorlatiasabb felnőttképzést is elindít.

A gyorsított rendőrképzésen azokra az intézkedéstípusokra készítenék fel a jelentkezőket, amivel a járőrök a leggyakrabban találkoznak a mindennapokban. Ennek a rendszernek a kidolgozása folyamatban van.

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Baráthegyi Focikupa
Baráthegyi Focikupa a barátságosság jegyében
MiskolcSport
Fogyatékossággal élő sportolókból álló csapatok, valamint a Grund, a DVTK Ultras és a Szimbiózis Alapítvány munkatársainak csapata lépett pályára szerdán a Baráthegyi Majorság futballpályáján.
Továbbra is a világ élvonalában a MiReHu: újabb díjjal ismerték el munkájukat
MiskolcKörnyezet
Újabb rangos nemzetközi elismeréssel gazdagodott a MiReHu Nonprofit Kft.: a Társaság az International Solid Waste Association (ISWA) 2026. évi videós díjának 3. helyezését szerezte meg.
Képgaléria
Bartók Béla Művelődési Ház_Mocsári László
Hírességek léptek fel itt
Miskolc
Urbex túrát tartottunk a miskolci Bartók Béla Művelődési Házban. Ágotai József, a házat működtető egyesület elnöke mesélt arról, hogy milyen fellépő művészek fordultak meg itt.
törölköző széf
A törölköző széf ideje lejárt! Hogyan védjük meg értékeinket a standon?
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A törölköző nem védi meg az értékeinket. Mire figyeljünk fürdőzéskor?