Ugrás a tartalomra

Boldog ebek, boldog kutyasétáltatók – nyílt napot tartottak az állategészségügyi telepen

Létrehozva
Szombaton 126. alkalommal tartottak nyílt napot a Fonoda utcán található Miskolci Állategészségügyi Telepen.

Üdítővel és némi nassolnivalóval vártak minden kutyabarátot egy felemelő, simogatással egybekötött sétára, ami tökéletes alkalom arra, hogy megismerjék a telep állatait. Jelenleg egyébként 72 kutyáról és 4 cicáról gondoskodnak itt.

Aki volt már ilyen nyílt napon, az pontosan tudja: a látogatói szeretettől, figyelemtől az állatok nagyon sokat fejlődnek, számukra a legnagyobb ajándék a simogatás és a séta – így minden résztvevő jól érzi magát a közös időtöltés során.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája!

Lakatos Amina és Lakatos Adél is mosolyogva, közösen vezette pórázon az egyik kutyust. Érdeklődésünkre elmondták, hogy most vannak itt másodszor, és nagyon tetszik nekik, hiszen imádnak kutyát sétáltatni, simogatni.

– Van itt sok kedvencünk, Fülimüli például, de egyébként minden kutyát nagyon szeretünk – mondták a lányok. – Otthon van egy pulink, Bundi, vele is sokat szoktunk játszani.

Kép

Bányai Zsófiék már negyedszer látogattak el a nyílt napra. Otthon egy befogadott kutyájuk van, egy fekete labrador-keverék. – Fontosnak tartjuk, hogy eljöjjünk ide, mert látjuk, mekkora örömet szerez a kutyáknak, hogy sétálhatnak egy nagyot. Ez minket is feltölt, jövünk máskor is!

A Miskolci Második Esély Állatvédő Alapítvány tagjai három éve segítenek abban, hogy a telepre bekerült állatoknak gazdát találjanak. Papp Vanda kuratóriumi elnök elmondta, ha valaki úgy érzi, hosszútávon is törődne valamelyik, sok megpróbáltatáson átesett kis védenccel, és felelősségteljes gazdija tudna lenni, a nyílt napon örökbefogadásra is van lehetőség. De ideiglenes befogadókat is várnak.

Kép

– Sajnos vannak ugyanis olyan állatok, amelyek több mint egy éve benn vannak, köztük Jason is. Ő egy 4 éves kan kutya, a Pingyomról hozták el, étlen-szomjan hagyták az egyik portán. Szörnyen nézett ki, minden bordája kilátszott… Kedves, aranyos nagymackó – tette hozzá mosolyogva.

Az eddig megrendezett nyílt napok fokozottan hozzájárultak a látogatókkal való jó kapcsolat erősítéséhez és egyre bővül azok száma, akik kijönnek és segítenek a védencek életét szebbé, tartalmasabbá tenni. Amire továbbra is szüksége van az itt lévő állatoknak: sok simogatás, nagy séták, némi fülvakargatás mellé sok kedves szó – és persze szerető gazdik.

Kép

És akár adományozhatunk is: törölközők, edények, hús, kutya szalámi, játékok, póráz, nyakörv stb. – minden ilyen felajánlást szívesen vesznek a telepen.

A gazdira váró állatokat megtekintheti a telephely honlapján, és a Miskolci Állategészségügyi Telep Facebook oldalán is.

Ez is érdekelhet

Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.