Ugrás a tartalomra

Egész nap dolgoztak a város útjain

Létrehozva
Kora reggel óta dolgoztak a Városgazda munkatársai Miskolc útjain. Időközben a havazás megszűnt és a szórás hatására is olvadás kezdődött. Az esti óráktól kezdődően azonban számítani lehet a visszafagyásra.
Kép
ho
Fotó: Mocsári László

A kora délelőtt megkezdődött intenzív havazás miatt a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. 10 óra 35 perckor 283 fővel kezdte meg a gyalogos járdafelületek kézi síkosságmentesítését. Esőként a villamosmegállókat, majd a buszmegállókat és a gyalogátkelőhelyek környékét tisztították meg a hótól. Ezt követően a főközlekedési utak mellett elhelyezkedő járdákon és a mellékutcák járdáin folytatódott a munka.

A délelőtti munkavégzést kiegészítve 13 órától 5 db kismunkagéppel végezték a hóeltakarítást, az Avas városrészen 16 fő jelenleg is dolgozik a lépcsők síkosságmentesítésén.

Délután 4 órakor is 6 db szórógéppel dolgozott a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. a város síkosságmentesítésén. A város összes buszútvonalának és az Avas mellékutcáinak gépi síktalanítása is befejeződött.

Kora este még a miskolctapolcai mellékutcák, a Csabai kapui mellékutcák, a berekaljai mellékutcák és a Hegyalja mellékutcák síkosságmentesítése volt folyamatban.

Hivatalos szervektől egy bejelentés érkezett, a Szilvás utca és az Avas mellékutcáinak síktalanítását kérte a rendőrség. A Városgazda munkatársai egy órán belül elvégezték a kért feladatot.

Időközben a havazás megszűnt és a szórás hatására is olvadás kezdődött. Az esti óráktól kezdődően azonban számítani lehet a visszafagyásra!

Az Időjárás-előrejelzés szerint az éjszakai, hajnali órákban ónos eső, havas eső, havazás várható, ami helyenként megnehezítheti a holnap reggeli közlekedést..

Korábban írtuk:

Kedd reggel 6 órától 6 szórógép ügyeletét rendelték el. Hajnaltól a város magasabban fekvő területein lévő autóbusz vonalakon és a nagy forgalmú utakon elvégezték az előszórási munkákat és a Széchenyi utcán a gépi síkosságmentesítést. A hajnali előkészületeknek köszönhetően a reggeli közlekedésben csúszós útviszonyok nem alakultak ki. Reggel 8 óra 35 perckor a fagyott hóval kezdődő hóeséssel egy időben 6 szórógép kezdte meg az autóbuszvonalak és a nagy forgalmú utak gépi síkosságmentesítését.

Az MVK Zrt. diszpécser szolgálatával folyamatos a kapcsolattartás, lakossági bejelentések eddig nem érkeztek a hóügyeleti diszpécser szolgálathoz. A hóesés alatt az autóbusz vonalak és nagy forgalmú utak kezelése folyamatos lesz, a mellékutcák útfelületeit az előbbiek után fogják kezelni.

A Városgazda munkatársai folyamatosan dolgoznak a villamosmegállók biztonságossá tételén, amennyiben szükséges, túlóra elrendelése mellett délutáni órákban is folytatják a munkát.

A villamosok és autóbuszok menetrend szerint közlekednek, az időjárási körülmények miatt azonban lassul a forgalom, így a menetidő is növekedhet.

 Felhívják a lakosság figyelmét az ingatlanok tisztántartási sávjának kezelésére, valamint a körültekintő közlekedésre.

 A Hóügyelet a lakossági bejelentéseket a +36 (70) 685 2000 telefonszámon, vagy a hougyelet@varosgazda.hu email címen fogadja.

 

Ez is érdekelhet

4-es busz Miskolc_MVK Zrt
Figyelem! Terelve jár a 4-es busz Miskolcon csütörtök délután
Miskolc
Csütörtökön délután ideiglenesen módosul a 4-es autóbusz közlekedése Miskolcon.
Képgaléria
Új arcát mutatja szombaton a miskolctapolcai strandfürdő
MiskolcSzabadidő
Éjszakai csobbanás, forró hangulat és felejthetetlen élmények várják a fürdőzőket este héttől Miskolctapolcán.
Közlekedési információk Miskolcról csütörtökön
Miskolc
Megkezdődött a Szeder utca teljes körű felújítása. A munkálatok ideje alatt időszakos forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Képgaléria
Baráthegyi Focikupa
Baráthegyi Focikupa a barátságosság jegyében
MiskolcSport
Fogyatékossággal élő sportolókból álló csapatok, valamint a Grund, a DVTK Ultras és a Szimbiózis Alapítvány munkatársainak csapata lépett pályára szerdán a Baráthegyi Majorság futballpályáján.