Ugrás a tartalomra

Szegregáció - fenyegetett tanárok

Létrehozva
A gyöngyöspatai események után napról-napra egyre több problémára derül fény, legutóbb a tanárokat ért inzultusokról szóltak a hírek.

A Mi Hazánk álláspontja szerint két dolgot le kell szögezni: az első, hogy Észak-Magyarország több száz iskolájában komoly probléma a tanárok verbális és tettleges inzultálása, fenyegetése. Sőt, sok esetben a szülők is ellenségként kezelik a tanárokat. Ezek a folyamatok nem most kezdődtek, a rendszerváltás óta egyetlen párt sem foglalkozott érdemben ezzel a problémával, sem a balliberális kormányok, sem a Fidesz idejében. 

A másik fontos kérdés, hogy mi ennek az oka? Az érintett településeken olyan szubkulturális közeg alakult ki, amelyben nem a törvények, hanem egyfajta szokásjog alapján intézik a dolgaikat. Itt sokszor a nyers erő és az agresszió a megoldás egy-egy kérdésben. Az ilyen környezetben szocializálódott gyerekek viselkedésén nem lehet csodálkozni, ráadásul az iskolába kerülve egy, az otthonitól teljesen eltérő szocializációs rendszerbe kerülnek, amely további ellenállást vált ki belőlük.

Éppen ezért fontos feladat, hogy a hatóságok a törvények betartatásával felszámolják ezeket a no-go zónákat, és kiemelten fontos a szigorúbb gyermekvédelem valamint a szülők felelősségének vizsgálata. A Mi Hazánk Mozgalom minden törvényes eszközzel azon fog dolgozni, hogy megállítsa ezeket a folyamatokat.

Pakusza Zoltán, önkormányzati képviselő, a Mi Hazánk Mozgalom Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke  

Ez is érdekelhet

Virágokat kaptak a Győri kapui óvodák
MiskolcKörnyezet
A felajánlásnak köszönhetően a városrészben lévő intézmények tovább szépíthetik környezetüket.
A virágfák helyett zöldszigetek – Nagyvárosba való attrakciók a belvárosban
Miskolc
Hőséget jobban tűrő növények, zöldszigetek kerülnek ki egy hónapon belül a Miskolcra. A virágfákat a városrészekbe helyezik el.
„Egy valamire kell vigyáznom, hogy tudjam, mikor kell abbahagyni”
MiskolcKultúra
Meglepetésként érte Szilágyi Márton irodalomtörténészt, hogy a Szinva Irodalmi Alapítvány kitüntette.
Lakótelepi körmenettel ünnepli az Úrnapját az avasi plébánia
MiskolcEgyház
Krisztus testének és vérének, azaz az Eucharisztiának az ünnepe az Úrnapja, amit a mai napon tart a világegyház.