Ugrás a tartalomra

Új elnök, új irányvonal? Jakab Péter a Jobbikról és az ellenzéki összefogásról

Létrehozva
"Az ellenzéki összefogás egy nagyon érzékeny pókháló, óvatosan kell szövögetni" – mondja Jakab Péter, a párt új elnöke. A Jobbik országgyűlési és miskolci képviselője szerint a Fideszből kiábrándult szavazókat meg tudják szólítani. Van véleménye Gyurcsány Ferencről is, ugyanakkor konstruktívnak nevezi a miskolci önkormányzati munkát, ahol különböző világlátású emberek képesek az együttműködésre. Szerinte ez nem kitaposott ösvény, de jól haladnak.

- Mit jelent a párt irányvonalait, gondolkodásmódját tekintve az ön elnöki megválasztása? Merrefelé megy mostantól a Jobbik?

- Nagyon erős felhatalmazást kapott a Jobbik új elnöksége abban a tekintetben, hogy meghatározza a párt irányvonalát. A kongresszuson is elmondtam a párt tagságának, hogy jómagam egy érdemelvű, emberközpontú néppártot szeretnék felépíteni, ami azt jelenti, hogy miközben magunkat jobbközép pártként határozzuk meg, nem ezt tartjuk az emberek felé a legfontosabb tényezőnek, hanem sokkal inkább azt, hogy megoldást találjunk az emberek hétköznapi problémáira. Én nem akarom megmondani a magyar embereknek, hogy mit gondoljanak a világról, azt gondolom, hogy nem ez a feladata egy képviselőnek és egy pártnak, hanem legfőképp az, hogy megoldást találjunk a megélhetési válságra, a nyugdíjasok problémáira, az egészségügy, az oktatás helyzetét rendbe tudjuk tenni, ezek létkérdések. Lehet ideologizálni boldog békeidőben, de akkor, amikor mi magyarok vagyunk az Európai Unió második legszegényebb nemzete és évente 38 ezer ember hal meg, mert nincs rendbe téve az egészségügy, akkor azt gondolom, hogy a problémákra, nem pedig az ideológiákra kell elsősorban fókuszálni. Hozzáteszem ugyanakkor, hogy jobbközép pártként azok számára is alternatívát tudunk nyújtani, akik mondjuk kiábrándultak a Fideszből. Az elmúlt negyedévben nagyságrendileg félmillió szavazó hagyta ott a kormánypártot és azt gondolom, hogy őket nem szabad elveszíteni.

- Az ellenzéki összefogás lesz mostantól a Jobbik gondolkodásának középpontjában?

- Az ellenzéki összefogás kapcsán nagyon fontos tisztázni, hogy Gyurcsány Ferenc képes-e arra, hogy megszólítsa ezt a félmilliós – Fideszből kiábrándult – tábort. Én azt gondolom, hogy nem. Mi ezt meg tudjuk tenni, és erre a táborra óriási szükség lesz ahhoz, hogy ezt a rezsimet le tudjuk váltani. Az ellenzéki összefogás egy nagyon érzékeny pókháló, óvatosan kell szövögetni, legfőképp a tárgyalóasztalnál.

- Mi az, amit markánsan képviselne ebben az összefogásban a Jobbik? Miről szólnak most a tárgyalások?

- Tőlünk a szavazóink is azt várják, de legfőképpen az ország érdeke azt követeli meg, hogy úgy vezessük el ezt az országot 2022-höz, hogy ne jussunk vissza 2010-hez. A 2010 előtti világra ugyanis annyira nemet mondtak az emberek, hogy képesek voltak kétharmadot adni a Fidesznek. Ez soha többé nem fordulhat elő. Akkor, amikor a régi világ szimbolikus szereplői Facebook-posztokat tesznek közzé az ellenzéki együttműködés mikéntjéről, akkor tőlük én épp az együttműködés érdekében legfőképpen önmérsékletet kérek. Az ugyanakkor nem képezheti vita tárgyát, hogy az egyéni választókerületekben egy az egy ellen kell felállni a Fidesszel szemben.

- Eltelt néhány hónap a választások óta, mi a konkrét tapasztalata azokon a településeken, ahol az ellenzéki összefogás nyert?

- Azt látom, hogy konstruktív munka folyik. Hangsúlyozom, ez nem egy kitaposott ösvény. Nagyon sokan azt mondták, hogy különböző világlátású emberek nem képesek együttműködni, a rendszer életképtelen lesz, a vezetés pedig kudarcra ítéli magát. Én pont az ellenkezőjét látom: konstruktív együttműködés alakult ki, nincsenek „vérengzések”, nincsenek tömeges, brutális leváltások, minden nagyon ésszerűen és kulturáltan zajlik. Így van ez szerintem Miskolcon is. Azt tapasztalom, hogy nagyon megfontoltan megy előre a városvezetés. Nyílván, amikor lényegében egy csődtömeget örökölt az önkormányzat, akkor nem könnyű egyről a kettőre jutni. Egyelőre a romeltakarításnak, a kárfelmérésnek van itt az ideje, utána indulhat az építkezés, ehhez türelemre is szükség van, hiszen 10 év károkozást vett nyakába a városvezetés, de azt gondolom, hogy a tisztesség útján haladva csak előre juthatunk.

(Címlapfotó: Juhász Ákos)

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Megújult Miskolc egyik legfontosabb útszakasza: befejeződött a nagy avasi útfelújítási program
Miskolc
Április végén kezdődött, a napokban pedig befejeződött az avasi lakótelepen a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús utca teljes felújítása, amelynek révén teljesen megújult az Avas ütőerének számító közel 3 kilométeres útszakasz.
Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.