Ugrás a tartalomra

Miskolci portrék 2. - A miskolci kereskedelem úttörője

Létrehozva
Sorozatunk második tagjaként egy olyan férfit mutatunk be, akinek életútja, kereskedelmi szemlélete példaként szolgálhat az utókor számára. Weidlich Pál 1862-ben született Vas megyében, egy jómódú család 11. (!) gyermekeként. A kis Pál iskoláit Szombathelyen végezte, ahol kereskedőnek tanult. Kisvártatva Bécsbe került, ahol Josef Voigt Mariahilferstrassén lévő „zum Schwarzen Hund” (a Fekete Kutyához) csemegeüzletében töltötte szakmai gyakorlatát.
Kép
Weidlich Pál (1881-1946)

Hogy a sors keze volt-e, azt ma már nehéz megítélni, de amikor a 19 éves, ambiciózus fiatalember először került városunkba, a Máhr Károly által 1756 óta üzemeltetett, szintén Fekete Kutya nevet viselő fűszerüzletben lett üzletvezető. 9 évvel később, egy ösztöndíj keretében - kis túlzással - a fél világot bebarangolta: Európa mediterrán országai után Ázsiába utazott, hogy tapasztalatokat szerezzen, kapcsolatokat építsen ki. Mint láthatjuk, Weidlich Pál tudatosan építette karrierjét, aminek később meg is lett a gyümölcse.

Utazásaiból hazatérve sem tétlenkedett. Átvette a Fekete Kutya irányítását és eljegyezte a város tekintélyes kereskedőjének, Fűrész Ferencnek a lányát, Idát. A boltban saját termékeit is forgalmazni kezdte. Országos ismertségre tett szert, amikor az 1896-os millenniumi kiállításon érmet nyert Tokaji borával. Négy évre rá, a párizsi világkiállításról hazánk képviseletében díszoklevéllel tért haza. Saját példáján felbuzdulva ösztöndíjat alapított, hogy segíthesse azokat a fiatal miskolci kereskedőket, akik szintén külföldön szerettek volna üzleti kapcsolatokat építeni.

Kép

A fűszer- és csemegeüzlet

Üzlete eleinte a Széchenyi utca 35. szám alatt működött, ahol a régi értékek megtartása mellett felhasználta a külföldi útjai során tapasztaltakat, sikerét is ennek köszönhette. Olyan, korát megelőző megoldásokat alkalmazott, amik addig nem voltak jellemzőek a város üzleteire. A szellőztetőrendszer a pince hűvösségét használta fel, odalent pedig síneken futó csillék segítségével végezték az árufeltöltést. Egész Európában egyedülálló tea- és kávétartályok tartották frissen a csemegéket. Már a bolt berendezése is párját ritkította. A polcok mögé beépített tükrök kettős célt szolgáltak: vizuális illúzióként hatott a vevőkre, valamint így az üzletvezető minden irányból szemmel tarthatta alkalmazottait.

Ez alapján hihetnénk azt is, hogy Weidlich Pál sikere zsarnoki magatartásának volt köszönhető, holott ennek pontosan az ellenkezője adta meg a Fekete Kutya esszenciáját. A tulajdonos a távozóban lévőktől – még az egy-két apróságot vásárlóktól is – megkérdezte, miközben kinyitotta előttük az ajtót, hogy megkaptak-e mindent, elégedettek-e, s hozzátette, hogy legyen máskor is szerencséjük. A vevőre itt vendégként tekintettek, ez a mentalitás pedig nemcsak akkor, hanem ma is megmelengeti egy vásárló szívét.

Kép

A Weidlich-palota

Így nem csoda, hogy szakmai elismertsége mellett vagyona is nőtt. Olyannyira, hogy 1911-ben Weidlich Pál élete legnagyobb vállalkozásába kezdett azzal, hogy felépítette a város első nagyobb üzletházát a Széchenyi utca 19. szám alatt. De nem csak ebben járt élen a kereskedő palotája, hiszen itt üzemelt a város első filmszínháza (Apolló néven) és liftje is. Az impozáns épület tervezője az ország első olimpiai bajnokaként is ismert Hajós Alfréd cége volt. A késő szecessziós stílusú épület abban az időben a város legnagyobb bérháza volt, amelyben 24 üzlethelyiséget és 30 lakást alakítottak ki. Frontjának két üzlethelyiségében – nem meglepő módon – a megújult Fekete Kutya, valamint a Fehér Galamb nevű divatkereskedés kapott helyet. De az üzletház választéka nem volt ennyire fekete vagy fehér: a teljesség igénye nélkül volt itt bútorkereskedő, biztosító, pékség, borbély, mosoda, mészáros, női divatáru, dohánybolt, tejivó és zongorakészítő műhely is. Nem túlzás azt állítani, hogy státuszszimbólumnak számított a korban a Weidlich-udvarban üzletet bérelni.

Kép

Villa Lillafüreden

Ha már a státuszszimbólumokat említettük, arra a cikk főszereplője is bőven adott. A századforduló környékén kezdte el felfedezni a közvélemény a festői szépségű Lillafüredet, ahol a város legtehetősebb polgárai építettek nyaralókat a korban, így Weidlich Pál is. Az 1906-ban elkészült villában kapcsolódott ki a család. A vendégek mind a harmonikus családi légkört és az egymás iránti szeretetet hangsúlyozzák az ekkor íródott emlékkönyvben. A világ minden tájáról érkező, befolyásos üzletfelek és barátok társaságában tartottak itt vigasságokat. Volt, aki egyenesen a Palotaszállóból érkezett egy-egy ilyen eseményre. Apropó befolyás és Palotaszálló. A helyi folklór szerint olyan fontos helyet foglalt el a város társadalmi ranglétráján ekkor már Weidlich Pál, hogy sikerült a Palotaszálló építésének első tervét egymaga megvétóznia, hiszen azt épp a villa helyére kívánták felépíteni. Így került végül a szálló a mostani helyére, közvetlenül a villa mellé. Ennek fényében nem meglepő, hogy az épület ma is áll, egy étterem üzemel benne.

Kép

Az üzlet alkonya

Az első világháború és az azt követő évek okozta pénzügyi válságot a Fekete Kutya is komolyan megsínylette. 1937-ben Pál átadta az üzletvezetést fiának, Lászlónak, majd 1939-ben a tulajdonjogot is. 1943. május 6-án a Weidlich-cég megszűnt. A miskolci kereskedelmi élet úttörője 1946. október 25-én hunyt el, a Mindszenti temetőben helyezték végső nyugalomra, sírja azonban megsemmisült, minden valószínűség szerint rátemetkeztek. Emlékét mára már nem csak a nevét viselő épület őrzi, hanem tavaly óta egy nívódíj is, amelyet a város leginnovatívabb szemléletű vállalkozóinak ítélnek oda. A díj stílusosan egy fekete kutyát ábrázoló szobor.

Ez is érdekelhet

A hét utolsó munkanapján is megtolják az útjavítást Miskolcon
Miskolc
Közlekedési információk péntek reggel.
Csak az erős széllökések zavarják meg a hamisítatlan nyári napot
Miskolc
Bár nem lesz teljesen egyhangú időjárásunk – például egy hidegfront mögött péntekre több fokkal visszaesik a hőmérséklet –, belátható időn belül továbbra sem látszik, hogy mikor nyílik kézzelfogható esély az aszály mérséklődésére.
Virágokat kaptak a Győri kapui óvodák
MiskolcKörnyezet
A felajánlásnak köszönhetően a városrészben lévő intézmények tovább szépíthetik környezetüket.
A virágfák helyett zöldszigetek – Nagyvárosba való attrakciók a belvárosban
Miskolc
Hőséget jobban tűrő növények, zöldszigetek kerülnek ki egy hónapon belül a Miskolcra. A virágfákat a városrészekbe helyezik el.