Ugrás a tartalomra

Hátrányos helyzetű diákokat mentorálnak miskolci egyetemisták

Létrehozva
Februártól újabb harminc hallgató kapcsolódik be a Tanítsunk Magyarországért! programba. Hat megyei általános iskolában segítik majd a gyerekeket a felzárkóztatásban. A kísérleti program célja, hogy a munka- és továbbtanulási lehetőségektől távoli településeken élő fiataloknak ne jelentsen nehézséget az iskolaváltás, az azzal járó rendszeres utazás és a beilleszkedés. A tapasztalatok szerint ugyanis leginkább ezek felelősek a középiskolai lemorzsolódásért.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Juhász Ákos

A középiskolába sokan bejutnak, ám azt már csak kevesen fejezik be. A 2018-ban indult program tapasztalata, hogy a mentorok ösztönzőleg hatnak a diákokra. Illésné Kovács Mária, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja úgy véli, általános iskolai végzettséggel a harmadik évezredben nagyon nehéz elképzelni egy sikeres és eredményes életutat. – Abban szeretnénk segíteni, hogy ebben a régióban egyre több kisdiák eredményesen fejezze be az általános iskolát, bekerüljön a közoktatás középszintű képzéseire, illetve reményeink szerint ezek közül a gyerekek közül egyre többen majd hallgatóink legyenek a Miskolci Egyetemen.

Kép

Nem először jártak a miskolci campuson a prügyi Móricz Zsigmond Általános Iskola diákjai, a programba viszont most kapcsolódnak be. Mindannyian hetedikesek, többségük hátrányos helyzetű tanuló. Februártól nekik is egyetemi hallgatók segítenek majd abban, hogy sikeresen elvégezzék az általános iskolát és felkészüljenek a középiskolai évekre.

Kép

Prügy mellett Boldva, Szendrőlád, Kisgyőr, Bükkaranyos és Megyaszó általános iskoláit látogatják majd hetente egy alkalommal a mentorok. Mindenkinek 3-4 tanulója lesz, fél évig készültek a feladatra, amiért kredit és ösztöndíj is jár, ám egyikük sem ezért vállalta.

Pusztai Gábor korábban már foglalkozott gyerekekkel. – Nagyon szerettem velük dolgozni. A környezetemben pedig láttam olyan embereket, akik nem tudták kihasználni a bennük rejlő potenciálokat az életükben, mert nem volt, aki motiválja őket. Ez lesz a legfőbb feladata a mentoroknak. 

Kép

Vadászi Boglárka focizik, szeret rajzolni, de szívesen lenne például kozmetikus vagy fodrász. Még nem döntötte el, hogy hova menne tovább. A segítség jól jön majd neki a tanulásban. – Nekem angolból és matekból kellene segíteni. Szívesen veszek részt ebben a programban, mert a tavalyi évhez képest nagyon sokat rontottam.

Miskolc mellett Nyíregyházán, Debrecenben és Pécsen is működik a kísérleti program, amelyhez legutóbb, néhány napja az ELTE is csatlakozott.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gyarmati kiválóságai
A legügyesebb tanulókat díjazták a Gyarmatiban
MiskolcOktatás
A jó tanuló, jó sportoló diákokat tüntették ki a sport általános iskolában csütörtökön.
A hét utolsó munkanapján is megtolják az útjavítást Miskolcon
Miskolc
Közlekedési információk péntek reggel.
Csak az erős széllökések zavarják meg a hamisítatlan nyári napot
Miskolc
Bár nem lesz teljesen egyhangú időjárásunk – például egy hidegfront mögött péntekre több fokkal visszaesik a hőmérséklet –, belátható időn belül továbbra sem látszik, hogy mikor nyílik kézzelfogható esély az aszály mérséklődésére.
Virágokat kaptak a Győri kapui óvodák
MiskolcKörnyezet
A felajánlásnak köszönhetően a városrészben lévő intézmények tovább szépíthetik környezetüket.