Ugrás a tartalomra

Minden kutyának járt a séta és a szeretet

Létrehozva
Több száz állatszerető járkált ki-be vasárnap a MÁSA kapuján, hogy örömet szerezzen a menhely átmeneti lakóinak. Ezen a tavaszias februári napon mondhatni „telt ház” volt a MÁSA-nál, már ami a látogatókat illeti.
Preview Image
Beregi László képgalériája!

Lassan egy évtizede már, hogy minden hónap második vasárnapján kipróbálhatjuk magunkat gazdiként, hiszen kutyagolást szervez a MÁSA. Sokan érkeztek családostól, barátokkal, de a legkisebb generáció is képviseltette magát.

Vannak visszajáró sétáltatók, akik hónapról hónapra állandó résztvevői a kezdeményezésnek. – Imádjuk őket egytől egyig, mindegyik kutya egy egyéniség. Vannak persze kedvenceink is, de mindenkivel szeretünk nagyokat sétálni – mondta Balla Emese, aki elmondása szerint nemcsak a kutyagolás állandó résztvevője, de amikor csak ideje engedi, segít a menhelyen.

Kép

– Mi minden héten itt vagyunk, nem csak a kutyagoláskor. Általában sétáltatni szoktunk, de van, hogy a kölykökkel foglalkozunk, vagy azokkal a kutyákkal, akik nagyon félősek – nyilatkozta portálunknak Petró Alexa. Mint mondja, a legnagyobb kedvence Mancs, a MÁSA kutyája, mert szerinte ő valóban olyan, mint egy terápiás kutya. – Annyira jó, hogy egyre felkapottabb ez a program, mert így remélem, mihamarabb gazdira lel minden kutya – tette hozzá.

A MÁSA jelenleg 280 állatról gondoskodik a menhelyen, a többi átmeneti lakó pedig ideiglenes befogadóknál vannak. Gyakran az okozza a férőhelyhiányt, hogy véletlenszerűen kerülnek be a kutyák, akiket 14 napig karanténba kell tenni, így ott is fel kell szabadulnia egy helynek.

Kép

– Egyszer, a pontos látogatottsági adatok eléréséhez felszereltünk egy kamerát a szomszédos irodaház tetejére: aznap csaknem 300 ember fordult meg a menhelyen. De amikor a legesősebb idő volt, akkor se voltunk kevesebben, mint 150-en – tudtuk meg Kisfalvi Nyinától a Miskolci Állatsegítő Alapítvány elnökétől.

Miből keletkezik az alapvető kóbor eb probléma?– tette fel a kérdést Nyina. – Abból, hogy az emberek nem felelős állattartók, és úgy vállalnak kutyát, hogy nem gondolják át, mivel is jár ez. A kutyagolás éppen ezért ennyire fantasztikus, mert sok kutyaszerető, aki vagy a munkabeosztása, vagy a lakhatása miatt nem tud kutyát tartani, itt kiélheti kutyázási vágyát– emelte ki.

Kép

A Miskolci Állatsegítő Alapítvány több mint 11 ezer kutyának és cicának talált már otthont, a csaknem két évtizedes fennállása alatt. Évente több mint 600 kutya és 150 macska kerül be hozzájuk – olvashatjuk az alapítvány hivatalos honlapján.

Ez is érdekelhet

Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.