Ugrás a tartalomra

Új körzeti rendész a 2. választókerületben

Létrehozva
Új körzeti rendész állt szolgálatba Martinkertvárosban és Szirmán, akit Cseléné Figula Edina, a terület önkormányzati képviselője mutatott be a sajtó képviselőinek.
Kép
fotó: Mocsári László

Az önkormányzati képviselő arról beszélt: 2015-ben vezette be a város a serif rendszert, amely azt szolgálja, hogy egy adott körzetben az egyenruhás rendész folyamatos jelenlétével növelje a lakosság biztonságérzetét, aki a munkáját az önkormányzati képviselővel egyeztetve végzi.

Kép

Árvai Attila elmondta, hogy 2017 nyarától dolgozik a Miskolci Önkormányzati Rendészetnél, körzeti rendészként öt hete áll szolgálatba. Már bejárta a körzetet, felvette a kapcsolatot a közintézmények vezetőivel és folyamatosan ismerkedik területtel. A Martinkertvárosban és Szirmán élők bármikor fordulhatnak hozzá közbiztonsági, parkolási, közlekedési és állattartási kérdésekkel, vagy akár az utak rossz állapotával kapcsolatban is.

Ez is érdekelhet

melegvíz
Nincs melegvíz a belvárosban és a Győri kapu egyes részein
Miskolc
Szünetel a melegvíz-szolgáltatás csütörtök délután a miskolci belvárosban és a Győri kapu egyes részein.
Grizzly - görög táncház
Egy estére Görögország hangulata költözik a Csengey-kertbe
MiskolcKultúraSzabadidő
A mediterrán életérzés, az élő görög zene és a hagyományos táncok varázsolnak különleges hangulatot pénteken a Csengey-kertbe, ahol egy estére Görögország kultúrája kerül a középpontba.
Képgaléria
Lyukói árvákat segíthetünk adományunkkal
MiskolcSzabadidő
Szombaton a József Attila úti Auchanben találkozhatnak az állatbarátok a Lyukó Tappancsai Állatvédő Egyesület tagjaival és önkénteseivel. Az adakozók kutya- és macskaeledellel, valamint tárgyi adományokkal támogathatják az egyesület négylábú árváit.
villamos MVK
Felkészült az MVK az UEFA Konferencia Liga-mérkőzésre
Miskolc
Rásegítő villamosjáratokat indít az MVK a csütörtöki UEFA Konferencia Liga-mérkőzésre.