Ugrás a tartalomra

Thürmer Miskolcon

Létrehozva
Azért vannak, hogy észrevegyék a gondokat, de világnézetileg továbbra is markánsan elkülönülnek minden más politikai erőtől. Erről is beszélt Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke Miskolcon, a Búza téri piacon tartott sajtótájékoztatóján.
Kép
munkaspart
Fotó: Mocsári László

- Az októberi önkormányzati választások azt mutatták, hogy az egyik oldalon vannak a kormánypártok, a másik oldalon pedig egycsoportba kerültek az ellenzéki pártok – mondta Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke Miskolcon, a Búza téri piacon tartott sajtótájékoztatón. - A legutóbbi időközi választásokon kiderült az is, hogy van egy harmadik erő is, hiszen a Munkáspárt szinte mindenütt indult. Markánsan, a világnézeti különbséget is figyelembe véve, a világról alkotott felfogását, programját tekintve a Munkáspárt teljes mértékben elkülönül. Ugyanakkor „szabad vegyértékeket” is felmutatunk, hiszen mi készek vagyunk támogatni mindent, ami jó, ami az embereknek segít, de nem támogatunk semmit, ami az embereknek árt.

- Miskolc városában megváltozott az önkormányzat összetétele, de Miskolc maradt, az emberek problémái maradtak, vagyis képviselőink a jövőben is azon fognak fáradozni, hogy észrevegyék a gondokat, az igazságtalanságokat – mondta a párt elnöke.

Ez is érdekelhet

Arany-, gyémánt-, vas-, rubin- és gránitdiplomákat adtak át az egyetemen
MiskolcOktatásTudomány
Rendhagyó diplomaosztó ünnepség keretében az ötven, hatvan, hatvanöt, hetven és hetvenöt évvel ezelőtt diplomát szerzett hallgatóit köszöntötte a jubileumi diplomák átadásával a Miskolci Egyetem.
Zöld, intelligens és élhetőbb Miskolcért pályáznak
MiskolcGazdaság
Az európai uniós források hatékony megszerzése érdekében az önkormányzat együttműködési megállapodást írt alá.
öntözés
Kedvezményes öntözési lehetőséggel segít a MIVÍZ
MiskolcGazdaságKörnyezet
Jönnek a legmelegebb és sajnos legszárazabb nyári hetek, amelyek sok növény pusztulását okozhatják megfelelő öntözés nélkül, ebben nyújt segítséget a MIVÍZ a miskolci kerttulajdonosoknak.
Kiemelt beruházás lett a Halms
MiskolcGazdaság
Az autóipari cég európai központja így gyorsabban épülhet fel Miskolcon, ám a vonatkozó törvényi és hatósági előírásokat továbbra is be kell tartania.