Ugrás a tartalomra

Kortárs szoborpark a középkori vár mellett

Létrehozva
Drozsnyik István képzőművész felajánlással kereste meg Varga Andrea alpolgármestert: turisztikai látványosságként betekintést nyújt saját műtermébe és kertjébe, ahol több mint hetven, vasból készült műalkotás található 1400 négyzetméteren.
Kép
Fotó: Végh Csaba

A Nemzeti Kulturális Alap és Miskolc város alkotói ösztöndíját többször is elnyerte, megkapta a Kondor Béla-díjat és a Magyar Arany Érdemkeresztet is, pedig nem végzett képzőművészeti iskolákat, autodidakta módon tanult. Drozsnyik István 1978-ban még a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen diplomázott, de ahogy honlapján írja magáról, a polgári élet nem kötötte le. Ezért 1988-tól szellemi szabadfoglalkozású képzőművészként tevékenykedik. Foglalkozik szobrászattal, grafikával, festészettel, kerámiával, videofilmek és installációk készítésével, vers- és prózaírással. Munkáival összesen mintegy négyszáz országos, csoportos és csaknem kétszáz nemzetközi tárlaton szerepelt, valamint több mint hatvan egyéni kiállítást rendezett.

Kép

– A szoborpark valójában a kertemet jelenti, ami a saját munkáimmal van tele. Az itt lévő alkotásaim megtekintését ajánlottam fel turisztikai látványosságként. Ez a lehetőség kapcsolódhat a bővülő várprojekthez is, ugyanis tizenöt perc sétára lakom a diósgyőri vártól, ami a kertemből is látható – mondta Drozsnyik István.

Kép

A ház és a különleges kert a Szervezet utcában található. – Már elég régóta épül és szépül, 2003-tól évente két-három alkotás kerül bele. A hetven szobor között,  mivel ezek köztéri alkotások, vannak másfél méteresek és akár több mint négyméteresek is – nyilatkozta a művész, aki tárlatvezetést is szívesen tart majd három- vagy akár húszfős csoportoknak. – Ha vannak kérdések a munkáimról, a kortárs szobrászatról vagy akár a képzőművészetről, azokra nagyon szívesen válaszolok. Egy-egy szoborelemzésbe is készségesen belemegyek, sőt, még a műterembe is betekinthetnek a látogatók – lelkesült fel a művész.

Kép

A kortárs szoborparkban vasból készült alkotások láthatók. A miskolciak a belvárosban, a Tudomány és Technika Házánál láthatják Drozsnyik István egyik köztéri alkotását A nappalok és éjszakák elválása tücsökzenére címmel.

Ez is érdekelhet

Arany-, gyémánt-, vas-, rubin- és gránitdiplomákat adtak át az egyetemen
MiskolcOktatásTudomány
Rendhagyó diplomaosztó ünnepség keretében az ötven, hatvan, hatvanöt, hetven és hetvenöt évvel ezelőtt diplomát szerzett hallgatóit köszöntötte a jubileumi diplomák átadásával a Miskolci Egyetem.
Zöld, intelligens és élhetőbb Miskolcért pályáznak
MiskolcGazdaság
Az európai uniós források hatékony megszerzése érdekében az önkormányzat együttműködési megállapodást írt alá.
öntözés
Kedvezményes öntözési lehetőséggel segít a MIVÍZ
MiskolcGazdaságKörnyezet
Jönnek a legmelegebb és sajnos legszárazabb nyári hetek, amelyek sok növény pusztulását okozhatják megfelelő öntözés nélkül, ebben nyújt segítséget a MIVÍZ a miskolci kerttulajdonosoknak.
Kiemelt beruházás lett a Halms
MiskolcGazdaság
Az autóipari cég európai központja így gyorsabban épülhet fel Miskolcon, ám a vonatkozó törvényi és hatósági előírásokat továbbra is be kell tartania.