Ugrás a tartalomra

Már kétszer történt hasonló villamosbaleset Miskolcon

Létrehozva
Az első baleset 1996-ban volt, akkor egy friss jogosítvánnyal rendelkező fiatal ment neki egy Bengálinak, majd rá 20 évre, 2016 decemberében ütközött a Bató-háznak egy Skoda-járat.
Kép
Forrás: miskolcadhatott.blog.hu

A miskolcadhatott.blog.hu így írt a ’96-os esetről:

„Egy jó ideig röhögött a város azon a friss jogsis sofőrön, aki úgy 3 napja szabadulhatott ki a forgalomba vadiúj Volkswagen Golfjával, hogy a Centrum Áruháznál oldalról telibe kapja a villamost. Akkor még a jól megtermett, ún. sárga Bengáli villamosok járták a várost, így nem kicsi sebesség kellett ahhoz, hogy egy személyautó az áruház előtti szökőkútba repítse egyiküket. 1996 októberét írtuk ekkor, egy szemtanú beszámolója szerint pedig nem volt elég, hogy a friss jogsis fiatalembert már a fél város bámulta a helyszínelésnél, mikor az apja megérkezett és egy jókora sallert lekevert neki, díjazva fia alakítását. Persze azért lehetett végül a sofőr közröhej tárgya, mert csodával határos módon sem ő, sem a villamoson utazók nem sérültek meg, így egyedül a fiú büszkeségén eshetett csorba.”

2016 decemberében a mostanihoz kísértetiesen hasonló körülmények között történt baleset. Akkor is a Bató-háznak ütközött a villamos, gyakorlatilag orral belefúródott az épületbe. Most szerencsére egy másik kirakat előtt, a cukrászdánál állt meg a járat. A négy évvel ezelőtti balesetről mutatunk egy videót:

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kipakolták a gardróbot: a negyedik vásárt tartották a Miskolci Fröccsteraszon
MiskolcÉletmódSzabadidő
A negyedik Gardróbvásárt rendezték meg vasárnap a Miskolci Fröccsteraszon.
A béke és a kegyelem miskolci alkotásai Szatmárnémetiben az Ars Sacrán
MiskolcVilágKultúra
A partiumi Szatmárnémetiben nyílt kiállítása Széphalmi Jurkó László miskolci iparművésznek, a XX. Ars Sacra Fesztivál keretében, szombat délután, amit Schrönberger Jenő helyi római katolikus püspök nyitott meg.
Képgaléria
Termelői nap
Ezeket a különlegességeket kínálták a miskolci termelők a vásáron
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Friss gyümölcsök és zöldségek, mézek, szörpök, valamint kézzel készült horgolt táskák várták a látogatókat vasárnap a Miskolci Termelői Vásáron.
Nyelvek Európa Napja
Az európai nyelveket ünnepli a miskolci könyvtár
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci könyvtár több programmal is várja az érdeklődőket: lesz mesedélután, ismeretterjesztő előadás és úti beszámoló is.