Ugrás a tartalomra

Sanders nyerte meg a demokraták előválasztását Kaliforniában

Létrehozva
Az első részeredmények szerint Bernie Sanders vermonti szenátor nyerte meg az amerikai demokraták előválasztását Kaliforniában.
Kép

Az úgynevezett szuperkedden 14 amerikai tagállamban és egy tengerentúli területen voksoltak előválasztáson az amerikaiak, és a demokraták számára legfontosabb - mert az elnökválasztáshoz a legtöbb delegátust adó - államban, Kaliforniában, az első eredmények szerint Bernie Sanders győzött.

Az eredményt azért ítélik meg nagyon jelentősként az elemzők, mert a szintén most szavazó déli államokban ugyan Joe Biden volt alelnök tarolt, hét tagállamban is győzött, de a demokraták nyári elnökjelölt-állító konvenciójára legtöbb delegátust küldő két államban - Texasban és Kaliforniában - a jelek szerint a magát demokratikus szocialistának valló Sanders hódította meg a szavazókat.

A kevesebb izgalmat ígérő republikánus előválasztást Kaliforniában is Donald Trump elnök nyerte meg, neki azonban már nincs komoly riválisa pártján belül.

A végleges eredmények később várhatók.

A tavaszi előválasztások nyomán a két nagy párt nyáron tartja meg azt a tanácskozását, amelyen megválasztja jelöltjét a novemberi amerikai elnökválasztásra.

Ez is érdekelhet

Országos ezüstöt hozott a miskolci burgerező
Miskolc
A Street Kitchen Guide szerint hazánk második legjobbja A LEVES és Burger.
Érdemes hétvégén is számolni a fennakadásokkal
Miskolc
Habár a kátyúzás szombaton szünetel, maradtak azért félsávos útlezárások a városban a hétvégére is.
Száraz, mérsékelten meleg idő ígérkezik szombaton
Miskolc
A friss reggel után erős UV-sugárzással számoljunk!
Arany-, gyémánt-, vas-, rubin- és gránitdiplomákat adtak át az egyetemen
MiskolcOktatásTudomány
Rendhagyó diplomaosztó ünnepség keretében az ötven, hatvan, hatvanöt, hetven és hetvenöt évvel ezelőtt diplomát szerzett hallgatóit köszöntötte a jubileumi diplomák átadásával a Miskolci Egyetem.