Ugrás a tartalomra

Szerető gazdira várnak kutyaéletük után

Létrehozva
Tizenhárom eb él jelenleg a Diósgyőri Szurkolók az Állatokért Alapítvány telephelyén, a Vasgyárban. Cikkünkben most három kutyát ajánlunk a figyelmükbe: Lola, Saci és Henk is jó gazdira várnak.

– Civilszervezetünk még csak pár hetes annak ellenére, hogy már három éve dolgozunk ugyanazért az ügyért az országos, Szurkolók az állatkínzás ellen kampány részeként – mondja Pirk Dominika, az alapítvány kuratóriumi tagja. – A cél ugyanaz maradt: büntessék meg az állatkínzókat. Telephelyünk egy éve működik, és civil munkánk mellett naponta foglalkozunk a kutyusokkal. Az országos szervezettel továbbra is együttműködünk, így közösen lépünk fel az állatkínzókkal szemben, alapítvánnyá válásunk oka, hogy ebben a formában pályázhatunk és két év múlva az adó egy százalékát is felajánlhatják jótevőink, hiszen költségeink magasak. Állatgondozó végzettséggel is rendelkezem, állatorvosi asszisztens képzésre is járunk, hogy minél hatékonyabban tudjunk segíteni a megmentetteknek. Eddig negyven ebet vettünk magunkhoz, ápoltuk testi-lelki sebeiket, oltásokat, csipet kaptak, ivartalaníttattuk őket, majd találtunk nekik örökbefogadót, akivel minden esetben szerződést írunk. Elő- és utókontrollt is végzünk, hogy biztosan tudjuk, jó helyre kerülnek pártfogoltjaink. Azonban ennél is több állatot emeltünk ki a sanyarú sorsból, akiknek a gondozásában később más szervezetek is részt vettek.

Kép
Lola kétéves kislány kutyus. Alsózsolcáról menekítették ki fél évvel ezelőtt. Bele volt nőve a nyakába egy drót. Hetekig kezelték sebeit, ezt megadóan tűrte. Ma már csak egy kis heg maradt a rossz élményből. Más kutyákkal jól kijön, szereti az ember társaságát is, hízelgő, családközpontú. Kinti vagy benti tartással is örökbe fogadható.

 

Kép
Saci a telep legrégebbi lakója, már egy éve, a nyitástól ott van. Ő csont és bőr volt, gazdája azt állította, hogy eteti, mert szereti őt. Ez sajnos nem látszott rajta. Tálkájában nem víz, hanem jég volt a hidegtől. Több hétig tartott, mire el tudták venni az állatkínzótól, addig állatbarátok jártak hozzá, hogy táplálják. Mindennek ellenére úgy tűnik, a négyéves szukában nem hagytak nyomot a megpróbáltatások, örül az embernek, alkalmazkodó, szeretetéhes. A kutyák közül azonban csak a kanok társaságát bírja, inkább egyedüli állatként tartható.

 

Kép
Henk egy ötéves kan, valószínűleg bántalmazták, mert sebek tarkították a testét mindenhol. A kezelések alatt együttműködő volt. Barátságos az emberekkel és más ebekkel is. Kanapékutya, ami azt jelenti, szívesen elhever az ember mellett. Egy hibája van: szeret szökni, ami miatt inkább lakásba való, még közepes mérete ellenére is. Főleg egy olyan gazdihoz, aki kirándulni, túrázni is elviszi, hiszen pórázon szépen sétál.

Ha örökbe fogadna vagy segítene

A közösségi oldalon https://www.facebook.com/allatkinzasellen.diosgyor/ lehet jelentkezni gazdának, de telephelyükön szívesen látnak olyanokat is, akik a kutyák sétáltatásában, megszeretgetésében segítenének.

Ha bántalmazást tapasztal

Megyeszerte házhoz mennek egy-egy bejelentés alapján, a Facebookon hetente átlagosan öten keresik meg őket ilyen jellegű információval. A legfontosabb, hogy az állatkínzásról készüljön bizonyíték: fotó vagy videó, és az alapítvány tagjai már meg is jelennek a felelőtlen gazdánál hatósági állatorvossal a rendőrség jelenlétében. A Diósgyőri Szurkolók az Állatokért Alapítvány azt szeretné elérni, hogy komolyan vegyék ezt a büntetési tételt.

Ez is érdekelhet

Miskolci Egyetem: itt vannak a felvételi ponthatárok
MiskolcOktatás
Kiderült csütörtök este, kit vettek fel a Miskolci Egyetemre.
Népkerti Szabadidőközpont, Miskolc
Újra megtelik élettel a Népkert: jön a Grund Piknik
MiskolcSportÉletmódEgészségSzabadidő
Minden szombaton 16 órától ingyenes közösségi sporttal, játékokkal és kötetlen kikapcsolódással várja a miskolciakat a Grund Piknik a Népkerti Szabadidőközpontban. A részvétel mindenki számára ingyenes.
melegvíz
Nincs melegvíz a belvárosban és a Győri kapu egyes részein
Miskolc
Szünetel a melegvíz-szolgáltatás csütörtök délután a miskolci belvárosban és a Győri kapu egyes részein.
Grizzly - görög táncház
Egy estére Görögország hangulata költözik a Csengey-kertbe
MiskolcKultúraSzabadidő
A mediterrán életérzés, az élő görög zene és a hagyományos táncok varázsolnak különleges hangulatot pénteken a Csengey-kertbe, ahol egy estére Görögország kultúrája kerül a középpontba.