Ugrás a tartalomra

Veres Pál: nincs miskolci megbetegedés, de a város felkészült a koronavírusra

Létrehozva
Hazánkba is elért a koronavírus. A fertőzés Budapesten ütötte fel a fejét, miskolci megbetegedésről egyelőre nem tudni. A borsodi megyeszékhely mindenesetre felkészült a vírus megjelenésére – mondta Veres Pál polgármester.

– Egyelőre az észszerű, higgadt felkészülés a legfontosabb – hangsúlyozta a városvezető. 

Veres Pál elmondta, hétfőn Miskolcon is felállt egy operatív törzs, kialakítottak egy eljárásrendet – ami egyebek mellett tartalmazza, hogyan különítsék el a betegeket, vagy hogyan tartsák fenn a városi intézmények működését –, mindenki tudja tehát a feladatát.

Figyelmeztették a város intézményeit, cégeit, hogy fokozottabban figyeljenek a munkahelyi higiéniára; például tájékoztatókat helyeztek ki. Emellett folyamatosan információkkal látják majd el a város lakosságát is. De az egyéni felelősség is fontos: mossunk többet kezet, gyanú esetén azonnal értesítsük a háziorvost.

Ez is érdekelhet

Miskolci Egyetem: itt vannak a felvételi ponthatárok
MiskolcOktatás
Kiderült csütörtök este, kit vettek fel a Miskolci Egyetemre.
Népkerti Szabadidőközpont, Miskolc
Újra megtelik élettel a Népkert: jön a Grund Piknik
MiskolcSportÉletmódEgészségSzabadidő
Minden szombaton 16 órától ingyenes közösségi sporttal, játékokkal és kötetlen kikapcsolódással várja a miskolciakat a Grund Piknik a Népkerti Szabadidőközpontban. A részvétel mindenki számára ingyenes.
melegvíz
Nincs melegvíz a belvárosban és a Győri kapu egyes részein
Miskolc
Szünetel a melegvíz-szolgáltatás csütörtök délután a miskolci belvárosban és a Győri kapu egyes részein.
Grizzly - görög táncház
Egy estére Görögország hangulata költözik a Csengey-kertbe
MiskolcKultúraSzabadidő
A mediterrán életérzés, az élő görög zene és a hagyományos táncok varázsolnak különleges hangulatot pénteken a Csengey-kertbe, ahol egy estére Görögország kultúrája kerül a középpontba.