Ugrás a tartalomra

Vár minket a világ, vár minket Magyarország – utazzunk idén is!

Létrehozva
Idén a Miskolci Egyetem adott otthont a nagy hagyományú „Menjünk világgá…!” Utazási Kiállítás című rendezvénynek.

Új helyszínre, a Miskolci Egyetemre tette át székhelyét a kiállítás. Szombaton és vasárnap, a nemzetközi ásványfesztivállal közösen rendezték meg a több mint ötven kiállítót felvonultató, nagy hagyományokkal bíró, díjmentes vásárt.

Preview Image
Mocsári László képgalériája!

Ahogy megszokhattuk, nemcsak az utazások között válogathattunk, a rendezők idén is kísérő programokkal dobták fel a hétvégénket: kóstolhattunk juhtúrós sztrapacskát, segway-ezhettünk, és a Baráthegyi Majorság is kitelepült két alpakával.

A több mint húsz stand az egyetemi főbejárat fölötti galérián kapott helyet.

Kép

A külföldi díszvendég ezúttal a vietnámi partok közelében fekvő Hainan volt. A trópusi sziget új szereplő a magyar turisztikai piacon, ezért esett rá a választás. Egyébként a Dél-kínai tenger Hawaii-aként tartják számon a szigetet.

A belföldi díszvendég pedig idén Edelény volt. A felújított kastély mellett a város templomait, tájházát, a borsodi földvár maradványait és a Császtát is az érdeklődők figyelmébe ajánlották a kiállítás két napján.

Kép

 

Ez is érdekelhet

Miskolci Egyetem: itt vannak a felvételi ponthatárok
MiskolcOktatás
Kiderült csütörtök este, kit vettek fel a Miskolci Egyetemre.
Népkerti Szabadidőközpont, Miskolc
Újra megtelik élettel a Népkert: jön a Grund Piknik
MiskolcSportÉletmódEgészségSzabadidő
Minden szombaton 16 órától ingyenes közösségi sporttal, játékokkal és kötetlen kikapcsolódással várja a miskolciakat a Grund Piknik a Népkerti Szabadidőközpontban. A részvétel mindenki számára ingyenes.
melegvíz
Nincs melegvíz a belvárosban és a Győri kapu egyes részein
Miskolc
Szünetel a melegvíz-szolgáltatás csütörtök délután a miskolci belvárosban és a Győri kapu egyes részein.
Grizzly - görög táncház
Egy estére Görögország hangulata költözik a Csengey-kertbe
MiskolcKultúraSzabadidő
A mediterrán életérzés, az élő görög zene és a hagyományos táncok varázsolnak különleges hangulatot pénteken a Csengey-kertbe, ahol egy estére Görögország kultúrája kerül a középpontba.