Ugrás a tartalomra

Elhalasztja jótékonysági gálaestjét a Magyar Rákellenes Liga Miskolcon

Létrehozva
Jótékonysági gálaestet tartott volna a Magyar Rákellenes Liga a Miskolci Nemzeti Színházban. Ezt most egy későbbi időpontra halasztották.

Közleményükben arról tájékoztatták szerkesztőségünket, hogy a Magyar Rákellenes Liga megalakulása óta legfontosabb feladatának tartja a betegek védelmét, azt a szolgálatot, amelyet 30 éve felvállaltak és végeznek.

– Éppen ezért – az influenzajárványra és egyéb, eddig szórványosan megjelenő megbetegedésekre tekintettel – a daganatos, tumoros betegek védelme és biztonsága érdekében a március 10-ei, a Miskolci Nemzeti Színházba tervezett jótékonysági gálaestet egy későbbi időpontra halasztjuk – írták.

A szervezők egyeztettek a teátrum vezetésével és a jótékonysági rendezvényen fellépő művészekkel.

A gálaest új időpontjáról később nyújtanak tájékoztatást. A megváltott jegyek ekkor érvényesíthetők, vagy pedig visszaválthatók – olvasható a Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke által jegyzett közleményben.

Ez is érdekelhet

Miskolci Egyetem: itt vannak a felvételi ponthatárok
MiskolcOktatás
Kiderült csütörtök este, kit vettek fel a Miskolci Egyetemre.
Népkerti Szabadidőközpont, Miskolc
Újra megtelik élettel a Népkert: jön a Grund Piknik
MiskolcSportÉletmódEgészségSzabadidő
Minden szombaton 16 órától ingyenes közösségi sporttal, játékokkal és kötetlen kikapcsolódással várja a miskolciakat a Grund Piknik a Népkerti Szabadidőközpontban. A részvétel mindenki számára ingyenes.
melegvíz
Nincs melegvíz a belvárosban és a Győri kapu egyes részein
Miskolc
Szünetel a melegvíz-szolgáltatás csütörtök délután a miskolci belvárosban és a Győri kapu egyes részein.
Grizzly - görög táncház
Egy estére Görögország hangulata költözik a Csengey-kertbe
MiskolcKultúraSzabadidő
A mediterrán életérzés, az élő görög zene és a hagyományos táncok varázsolnak különleges hangulatot pénteken a Csengey-kertbe, ahol egy estére Görögország kultúrája kerül a középpontba.