Ugrás a tartalomra

Mától elérhetőek az adóbevallás tervezetek

Létrehozva
Hétfőtől elérhetőek az elektronikus személyi jövedelemadó-bevallás tervezetek az adóhatóság honlapján, a postázást pedig egy hónappal tovább lehet kérni - írja közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Elkészült a több mint 5,5 millió szja-bevallási tervezet és elérhetőek elektronikusan az eSZJA felületén - írja közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Akinek nincs ügyfélkapuja – a Kormány által 2020. március 11-én elrendelt veszélyhelyzet miatt – egy hónappal tovább veheti igénybe a NAV szolgáltatását, azaz április 15-éig kérheti a tervezetek postázását.  Ezzel a lehetőséggel nem kell személyesen megjelennie az ügyfélszolgálaton, hogy hozzájusson nyomtatott bevallási tervezetéhez.


 Akinek nincs ügyfélkapuja, az a megszokottakhoz képest egy hónappal tovább, azaz egészen április 15-éig több lehetőség közül is választhat, hogy megkapja postán a tervezetét:
 SMS-ben a 06-30/344-4304-es telefonszámon (ebben a formában: SZJAszóközadóazonosítójelszóközééééhhnn), a NAV honlapján elérhető űrlapon, levélben,  formanyomtatványon (BEVTERVK),  telefonon, a 1819-es hívószámon.


A NAV honlapjáról elektronikusan már elérhetők a tervezetek.  Az eSZJA programon keresztül az ügyfélkapuval rendelkezők akár okostelefonon vagy tableten is megtekinthetik, és ha szükséges, ezeken az eszközökön szerkeszthetik is az szja-bevallást.  A magánszemélyeknek és azoknak a tavaly egész évben katás vagy evás egyéni vállalkozóknak, akiknek volt munkahelyük és kaptak munkabért, a bevallási tervezetük automatikusan bevallássá válik, ha önállóan nem nyújtanak be szja-bevallást május 20-áig.


Az egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek, és az áfafizetésre kötelezetteknek a tevékenységükből származó jövedelmi, illetve az adóhivatali nyilvántartásokban nem szereplő adatokkal kell kiegészíteniük bevallási tervezetüket. Az ő esetükben továbbra is önállóan kell benyújtani a bevallást, hiszen a számukra készített tervezetek nem válnak automatikusan bevallássá, de segítségül szolgálnak a bevallás elkészítéséhez.


Az szja 1+1%-áról is május 20-áig rendelkezhetnek a felajánlók, addig választhatnak egy támogatni kívánt civil szervezetet, egy vallási közösséget vagy a Nemzeti Tehetség Programot. Az egyházak részére tavaly tett rendelkező nyilatkozatok szintén eddig az időpontig módosíthatók, vagy vonhatóak vissza. 
 

Ez is érdekelhet

Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.