Ugrás a tartalomra

Megépül a Szeleta Park Látogatóközpont!

Létrehozva
Megvan a Szeleta Park Látogatóközpont kivitelezője. Elhárult az akadály a milliárdos miskolci nagyberuházás elől.
Kép
Látványterv: Bükki Nemzeti Park

Mintegy nettó 1,9 milliárd forintért vállalta a Szeleta Park Látogatóközpont kivitelezését a miskolci FK-RASZTER Zrt., a céggel április elején kötött szerződést a beruházó Bükki Nemzeti Park Igazgatóság – derül ki a legfrissebb Közbeszerzési Értesítőből.

Lesz még turizmus

„Miskolcnak olyan sok feltárt és feltáratlan turisztikai értéke van, hogy ebben az értelemben a várost már nem kitalálni, hanem „csak” menedzselni kell” - olvasható a Nagy-Miskolc programban. Ez a központ is része egy olyan, komplex turisztikai kínálatot megfogalmazó elképzelésnek, amely a világjárvány utáni időkben felveheti a majd versenyt a balatoni, vagy a budapesti turisztikai régiókkal.

Fordulat néhány hét alatt

Idén februárban még azt írtuk,hogy pluszforrások szükségesek a beruházáshoz. Úgy tűnik, a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága valóban „minden követ megmozgatott".

A pályázat

A Szeleta Park Látogatóközpont kivitelezési projektjét két részre bontották, a részfeladatok megvalósítására a hajdúszoboszlói Magyar Mélyépítő Kft., a budapesti Jánosik és Társai Kft., az egri EURO CAMPUS Kft. és a nyíregyházi KELET ÚT Kft. is pályázott a nyertes miskolci cég mellett.

A nyertes

Az FK-RASZTER 1,46 milliárd forintért vállalta a földszintes, lapostetős, majdnem 1700 négyzetméter hasznos alapterületű látogatóközponti épület kivitelezési munkáit, a 23 ezer négyzetméteres telek lőszermentesítésével együtt. További 435 millió forintot tesz ki a látogatóközponthoz tartozó játszóház, játszótér és kalandpark létrehozása, a közműhálózat kiépítése, a kertépítési munkák és a parkolók megvalósítása.

 

Ez is érdekelhet

Töretlen a Miskolci Egyetem népszerűsége
MiskolcOktatás
Rekordot döntött az idei felvételi a Miskolci Egyetemen. Az állami ösztöndíjas helyekre felvett diákok száma egy év alatt közel 16 százalékkal emelkedett. Eláruljuk azt is, melyik szakra lehetett a legmagasabb pontszámmal bejutni.
izrael szurkolók
Tóth-Szántai József: a város a felmerült költségeket a felelősökkel megtérítteti
Miskolc
A DVTK Stadion adott otthont csütörtök este a Hapoel Tel-Aviv és a Ludogorec Razgrad UEFA Konferencia Liga-selejtező mérkőzésének. A nemzetközi találkozó után azonban jelentős mennyiségű hulladék maradt a stadion és Dél-Kilián környékén, ezért rendkívüli takarítást kellett elrendelni.
Képgaléria
Pont Ott Party a Csengey-kertben
Pont Ott: pont annyi és pont oda – hatalmas partival ünnepeltek a leendő egyetemisták a Csengey-kertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Sokan örültek csütörtök este a fergeteges Pont Ott Partin a Csengey-kertben, ahol kiderült, kiket vettek fel szeptembertől egyetemre, vagy főiskolára.
Az Avas Szálló felújítása miatt változik a forgalmi rend a Kossuth utcában
Miskolc
Ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani a Kossuth Lajos utcában az Avas Szálló felújításához kapcsolódó daruzási és szállítási munkálatok miatt.