Ugrás a tartalomra

Lezárult az Északerdő határon átnyúló projektje

Létrehozva
 A pályázat keretein belül a lillafüredi kisvasútbál és a kassai gyermekvasútnál is történtek fejlesztések.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az ÉSZAKERDŐ Zrt. a Kassai Gyermekvasúttal közösen 2018-ban indított közös projektet a lillafüredi és a kassai kisvasutak fejlesztésére az Interreg Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretében. A program május 31-én zárul le – ebből az alkalommal tartottak csütörtökön online sajtótájékoztatót. 

A pályázatnak köszönhetően a Lillafüredi Állami Erdei Vasútnál (LÁEV) megújult a Miskolc-Dorottya utca állomás, valamint elkészült egy új, úgynevezett „LÁEV-31 típusú”, historikus kivitelű replika „kis-zárt” személykocsi. A kassai partner kisvasútján hasonló fejlesztések valósultak meg: új állomási felvételi épületet emeltek Csermelyvölgy állomáson, újjáépítettek egy korábban megszüntetett forgalmi kitérőt, valamint mozdonyokat szereztek be és újítottak fel.
 
- A LÁEV miskolci végállomásán megvalósult fejlesztés keretében megújult a teljes utasfogadó tér: az állomás I. vágánya mellett új, emelt szintű peron épült térvilágítással, ami nagyban segíti a vonatra történő felszállást mind az idősek, mind a mozgásukban korlátozott utasok számára. Az állomás „kapujában” a kibővített téren új látványelemeket helyeztek el – egy kiállított „személykocsi-szelet”, egy kisvasúti vágányokból épített obeliszk és a LÁEV vonalhálózatát leképező, a nevezetességeket kisplasztikák segítségével bemutató térburkolati vonalrajz ad ízelítőt a kisvasút mentén található nevezetességekből, látnivalókból. Az állomást ősszel vehették birtokba az utasok – hangzott el az online tájékoztatón. 
 
A replika kocsi építése idén tavasszal fejeződött be. Az új kocsi mintáját a LÁEV járműállományába tartozó, az 1920-as években épült, „jellegzetesen lillafüredi”, muzeális értékű 31 pályaszámú személykocsi adta, ennek ennek másolataként készült el a miskolci Espiker Kft. kivitelezésében. A kassai kisvasúttal közös projekt apropóján a „Kassa” nevet kapta, belső berendezését is ennek megfelelően alakították ki. Az utasok látványos tablókról tudhatna meg érdekességeket Kassa történelmi nevezetességeiből, valamint a LÁEV partneréről, a Kassai Történeti Gyermekvasútról. Az új kocsi első, utasok számára is nyilvános útjára azonban még várni kell, hiszen a járványügyi helyzet miatt a kisvasúton egyelőre csak nyitott kocsik közlekednek.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.