Ugrás a tartalomra

Képgalériával, videóval is mutatjuk: jól halad a strandépítés Miskolctapolcán

Létrehozva
A veszélyhelyzet alatt sem állt meg a munka, így még idén elkészülhet a Miskolctapolcai strand második üteme. A fürdőkomplexum műszaki átadását decemberre tervezik. De addig is van munka: hamarosan megkezdik a fürdő parkolójának építését, amihez a jegyző engedélyével és egy környezetvédelmi szakértő javaslata alapján tájidegen fákat vágnak ki – helyükre új fákat és cserjéket ültetnek.

Akác, juhar, közönséges mogyoró, de eperfa és lúc is nőtt a Hejő-patak mentén az évek során. A szakértő szerint ezeknek itt nincs helye. Ráadásul a fák és cserjék – összesen 15 – gátolják a fürdőkomplexum megépítését, így azok kivágására a napokban kért engedélyt a kivitelező. Helyettük legalább 39 fát kötelesek ültetni. Úgy néz ki, védett madarak sem lakják ezeket a növényeket.

Kép

– Láttam a terveket, valóban szebb és értékesebb fákkal pótolják a mostani, invazív fákat – fogalmazott Molnár Péter Pál természetvédelmi szakértő, példát is említve: a zöld juharnak semmi keresnivalója egy ilyen területen.

A növények helyére újakat ültet a kivitelező. Az ehhez szükséges engedélyt pedig már meg is igényelték a jegyzőtől. Petruskó Norbert, a miskolci polgármesteri hivatal szóvivője elmondta, a környezetvédelmi szakember véleményét a jegyző megkapja, csak ezt követően folytatódhatnak a munkák az érintett területrészen.

Kép

Bent viszont hónapok óta gőzerővel dolgoznak. A fogadóépületet most még a fekete szigetelés borítja, hamarosan megkapja azonban a modern, szürke burkolatot.

Kép

De már azon a hídon is az utolsó munkákat végzik, ami a most épülő komplexumot köti össze az első ütemmel, vagyis a már működő résszel. A fürdő öt épülete közül négy szerkezete már elkészült.

Kép

A gyerekek által egyik leginkább várt attrakció elemei egyelőre összeszerelésre várnak. A komplexumban összesen három csúszdán lehet majd a vízbe csobbanni.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája!

Jól kivehető már a kültéri medence alapja is. Az öt épületegyüttesből álló komplexumban egyébként nyolc beltéri és két kültéri medence kap majd helyet.

A Miskolctapolcai strand második ütemének építése jelenleg közel 70 százalékos készültségi szinten áll. A belső medencék alapozása már megtörtént, és a külső medencék kivitelezése is folyamatban van. A szakemberek szerint tudják tartani az eredetileg tervezett határidőt. A csaknem 13 milliárd forintból megvalósuló, négyévszakos komplexum építése a veszélyhelyzet alatt sem állt meg, így a tervek szerint a műszaki átadás idén decemberre várható.

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.