Ugrás a tartalomra

Velünk a Város: miskolciak pénzéből taxizhatott a fővárosban Alakszai Zoltán

Létrehozva
Közel kétszázezer forintnyi taxiszámlát fizettetett ki a miskolci önkormányzattal, azaz a miskolci adófizetőkkel Alakszai Zoltán, Miskolc korábbi jegyzője, egy év alatt – állítja Bazin Levente, a Velünk a Város politikusa.
Kép
Fotó: Mocsári László

Az önkormányzati képviselő pénteki sajtótájékoztatóján kérdéseket intézett Alakszai Zoltánhoz: volt-e korlátlan hivatali bankkártyája Miskolc korábbi, fideszes önkormányzatától? Miért vett fel többszázezer forint készpénzt erről a kártyáról Budapesten, és azt mire költötte? Vagy, hogy miért a miskolciak adóforintjaiból fizették az ő budapesti taxiszámláit? – hiszen azt állítja, Miskolcon élt és dolgozott.

– Ennek ellenére hivatali ideje alatt közel kétszázezer forintnyi taxiszámlát fizettetett ki a miskolci önkormányzattal, azaz a miskolci adófizetőkkel, amellett, hogy amúgy is annyit ment szolgálati autóival, hogy akár 4 és félszer megkerülhette volna a Földet – mondta Bazin Levente, hozzátéve: csak üzemanyagra, parkolásra és autópálya-matricára több mint 7,5 millió forintot költött a korábbi jegyző.

Felidézte Alakszai Zoltán azon állítását, hogy a több százezer forintos éttermi számlák a befektetőkkel történt vacsorák után maradtak, de a Velünk a Város politikusa szerint „erre semmilyen bizonyítéka nincs”. – Ellenben mi bizonyítani tudjuk, hogy a számlák egy részén nem az éttermi fogyasztásra alkalmazott 5 százalékos Áfa szerepel, hanem 27 százalékos, amit alkoholfogyasztásra, vagy elvitelre alkalmaznak. Mindezekre a kérdésekre választ várnak a miskolciak.


A témában megkerestük Alakszai Zoltánt. A Fidesz-KDNP most már frakcióvezetője válaszában úgy fogalmazott, „úgy tűnik, Bazin Levente rámcsavarodott és péntekenként Alakszai-napot tart, ahelyett, hogy dolgozna. Javaslom neki, és a többi baloldali képviselőnek, hogy kezdjenek el dolgozni. Ehhez jó egészséget kívánok.”

Ez is érdekelhet

Ráfázhatunk a szennyezett autóklímával
MiskolcEgészségKörnyezet
Tavasszal nem csak a gumicsere, hanem az autók klímaberendezésének kitisztítása is legalább olyan fontos, az egészséges levegő érdekében.
Három góllal kikaptak a miskolciak
MiskolcSport
Vízilabda: E.ON férfi OB I, alsóházi bajnokság, helyosztók, 9. forduló: az első negyedben gyengélkedtek a vendégek.
Megbízott főigazgató vezeti májustól a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórházat
MiskolcEgészség
Dr. Kostyál László Csaba megbízott főigazgatóként vezeti májustól a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházat - közölte az intézmény csütörtökön.
Áprilisi közgyűlés
A DAM Miskolc egyik legfontosabb ipari tartaléka
MiskolcGazdaság
„A mi döntésünk mögött ez a motiváció állt: Miskolcnak vissza kell szereznie azt a mozgásteret, amely nélkül nincs valódi gazdaságfejlesztés.”- mondta Tóth-Szántai József polgármester a csütörtöki rendkívüli közgyűlésen.