A világjárvánnyal kapcsolatos intézkedések, a képviselői munkát érintő korlátozások, a költségvetési támogatások szüneteltetése sokszor hektikussá tette a választókerületben folyó munkát. Bár személyes jelenléttel kezeltem szinte valamennyi problémát, azonban a szélsőséges időjárással összefüggő kéréseket nem minden esetben tudtam orvosolni. Legtöbb gond a csapadékvíz-elvezetéssel, a kátyúkkal, a külterületi utak állapotával kapcsolatban keletkezett, melyeket a kormányzat Miskolcot sújtó forráselvonásai, az önkormányzatot illető bevételek jelentős csökkenése, a város járványvédekezési kiadásai miatt egyelőre csak részben lehetett megoldani.
A pandémiás időszakban ugyanakkor elő tudtam készíteni közösségfejlesztő és környezetszépítő pályázatokat, ezekkel jövőre Görömbölyön és Hejőcsabán közel 90 millió forintos fejlesztések kezdődhetnek el. Az elnyert pályázati összegekkel a településrészek intenzíven bekapcsolódhatnak a Nagy-Miskolc programba.
Lakossági fórumot tartottam Görömbölyön és Hejőcsabán novemberben, illetve fogadóórákat decemberben, majd a választópolgároknak februárban volt lehetőségük ismét a személyes beszélgetésre. A lakossági fórumon bejelentettek szerint intenzív művelés alá vettük Görömböly és Hejőcsaba intézményi és közösségi tereit. Tucatnyi szemlét és bejárást tartottam, a közterületek rendezéséhez a Városgazda Nonporfit Kft.-nél meglévő képviselői keretem ki is merült a nyár végére. Legtöbbet a zöldterületek gondozásában, a virágágyások és virágtartók beültetésében sikerült elérnem.
Sikeres projektnek tartom a közösségi karácsonyfa-állítás, díszkivilágítás megszervezését, a Görömböly-patak részleges kitakarítását, az intézményi környezet parkosítását, a zöldhulladékok gyors elszállítását.
Tényfeltáró munkát végeztem az úgynevezett 1,1 milliárd forintos CLLD-s pályázati keret eddigi felhasználását illetően, szorgalmazva a még elérhető szabad forrás újbóli pályáztatását. Egyeztetéseket kezdeményeztem a Görömbölyi Közösségi Ház és a Gárdonyi Művelődési Ház felújítása és korszerűsítése érdekében, így 2021-ben mindkét intézményben közel 70 millió forintos rekonstrukciós fejlesztés fog megvalósulni.
Borkuti László: 90 milliós közösségfejlesztés, környezetszépítés Görömbölyön, Hejőcsabán
Létrehozva
A 4. számú önkormányzati választókerület képviselője, Borkuti László összegezte a 2019. őszi választások óta elvégzett munkát lapunk számára.
Ez is érdekelhet
Folytatódik a TÉR program: Miskolcon két bérlakásra pályázhatnak fogyatékossággal élő emberek és hozzátartozóik
Országszerte húsz társasházi lakás, illetve lakóház kedvezményes bérleti jogára pályázhatnak fogyatékossággal élő emberek és közvetlen hozzátartozóik.
Drámaiság és hősiesség – sokszínű koncertet dirigál újra Lorenzo Castriota
Április 13-án újra Miskolcra érkezik Lorenzo Castriota Skanderbeg. A Miskolci Szimfonikus Zenekar visszatérő vendégkarmestere emlékezetes miskolci és környékbeli operagálák, valamint bérletes estek dirigense.
Egy állomás az olimpia felé vezető úton
Tizennégy tagú magyar válogatott vesz részt a Grúziában jövő csütörtökön kezdődő és április 19-én záruló cselgáncs Európa-bajnokságon.
Járatseriffek helyett kalauzokat – vallja dr. Mokrai Mihály országgyűlési képviselőjelölt
Szerkesztőségünk beszélgetésre hívta a miskolci országgyűlési képviselőjelölteket, akiknek sztenderd kérdéseket tettünk fel a városunkkal és a terveikkel kapcsolatban, hogy megtudjuk, milyen elképzeléseket képviselnének megválasztásuk esetén a magyar parlamentben.
