Ugrás a tartalomra

Az önkéntest belső láng élteti – most díjazták hármukat

Létrehozva
Idén először keresték az év önkénteseit megyénkben. A beérkezett jelöléseket három fős bizottság bírálta el. Az Év Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkéntese díjakat szombaton adták át.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Juhász Ákos

December 5-e az önkéntesség nemzetközi világnapja. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház ebben az évben először hirdette meg az Év Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkéntese díjat. Szervezetektől, magánszemélyektől vártak jelöléseket az elismerésre.

Jernei Péter irodavezető elmondta, a szervezet egyik fő tevékenysége az önkéntesség támogatása és népszerűsítése. – Nagyon meglepett minket a szép számú jelölés: több mint harminc érkezett be. Nem lehet tudni pontosan, hogy országosan vagy akár a megyében mennyi önkéntes tevékenykedik nap, mint nap. De az biztos, hogy ha munkájukat pénzben lehetne mérni, akkor az nagyon sokat tenne hozzá a magyarországi GDP-hez – mondta, majd nevesítette, egy-két százalékot. – Az önkéntesek százötven százalékos energiával dolgoznak.

Buday Barnabás evangélikus esperes volt az egyik zsűritag. – Csak arra tudtunk hagyatkozni, ami a méltatásban le volt írva, ez azonban nem elegendő. Nagyon nehéz minősíteni a különböző mennyiségű önkéntes munkát. A díj azonban mindenképpen ráirányítja a figyelmet az önkéntességre, ami pedig nagyon fontos. Az önkéntesség ugyanis egy olyan erő, ami nem külső hatásra fogalmazódik meg az emberben.

Kép

A három díjazott három különböző, szociális, kulturális  és fiatal generációt segítő területen dolgozik. Horváth Györgyné úgy érzi, minden önkéntes megérdemli a díjat. – Az otthonsegítő szolgálat 2012-ben alakult meg, azóta vagyok tagja. Nekem az öt unokám már nagyobb, de maradt bennem vágy arra, hogy törődjek a gyerekekkel. Nyugdíjas könyvelőként időm is van, így döntöttem, hogy a munka mellett ezzel is foglalkozom. Családoknál töltök hetente egyszer vagy kétszer három-négy órát. Rendezvényekre pedig játékokat viszünk ki a gyerekeknek.

Díjazták még Szabó Kittit Nekézsenyből és Horváth Gábornét Felsőnyárádról. További zsűritag Madaras Péter, a Cine-Fest programigazgatója és Szolyák Péter, a Herman Ottó Múzeum igazgatója volt.

Ez is érdekelhet

Sikeres volt, jövőre is kiírják
MiskolcSport
Labdarúgás, I. Húsvéti Volán Kupa, gyerektorna, Miskolc, Népkert Volán sporttelep.
Nem ezzel a szenvedéllyel mennek tovább
MiskolcKultúra
Rangos országos versenyen aratott kiemelkedő sikert a Bartók középiskola két végzős diákja. Bár az ének hozta meg számukra az elismerést, jövőjüket mégis más irányban képzelik el.
Jakab Péter közbiztonságról, gazdaságról, ipari beruházásokról és politikai hitelességről
Miskolc
Az április 12-i választások előtt a minap.hu szerkesztőségének vendége volt és interjút adott Jakab Péter, akire a Demokratikus Koalíció képviselőjelöltjeként, a B.-A.-Z. vármegyei 1-es választókerületben élők voksolhatnak.
Zenében és képekben az évszakok a bábszínház előadásában
MiskolcKultúraSzabadidő
Hogyan lesz egy csizmából kutya, egy bárányból felhő, esernyőből denevér? – erre is választ kapunk a Miskolci Csodamalom Bábszínházban.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.