A Demokratikus Koalíció, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Lehet Más a Politika, a Magyar Szocialista Párt, a Momentum Mozgalom és a Párbeszéd Magyarországért Párt által jegyzett közleményben azt írták: a közös listával a nemzet egységét kívánják kifejezni, amely egység "egyszerre fogja elhozni a kormány- és a korszakváltást" Magyarországnak.
A tájékoztatás szerint a pártelnökök vasárnapi döntésükkel kijelölték az összefogás kereteit. Mind a 106 körzetben közös jelöltekkel, közös miniszterelnök-jelölttel, közös programmal és közös listával szeretnék lebontani az Orbán-rendszert, "megadva a nemzetnek mindazt, amit a rendszerváltáskor megígértek neki: szabadságot és jólétet" - fogalmaztak. Közölték: a pártelnökök elfogadták a közös listaállítás feltételeit tartalmazó Korszakváltás Garanciái című dokumentumot is, amelyben kinyilvánítják, hogy szövetségük célja "megteremteni a független, élhető és büszke Magyarországot".
Ennek érdekében a közös listát állító pártok vállalják, hogy csak olyan személyeket indítanak képviselőjelöltként, akik nem vettek részt korrupciós bűncselekményben és nem játszottak össze a Fidesszel. Azzal a párttal, amelyik még a válságban sem "segítő jobbot", bértámogatást nyújt a magyaroknak, helyette "az iparűzési adón keresztül vérezteti ki az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat", még tovább nehezítve a lakosság védelmét - írták.
A közlemény szerint a pártelnökök véget kívánnak vetni annak, hogy "a hatalom egymás ellen fordít magyart a magyarral". Vállalták a jólét és a társadalmi béke megteremtését, a közélet megtisztítását, a jogállamiság helyreállítását és a múlttal való szembenézést, beleértve az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát is.
Hivatalos lett az ellenzéki összefogás
Ez is érdekelhet
Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.