Ugrás a tartalomra

MSZP: legyenek átcsoportosíthatóak a SZÉP-kártyán lévő összegek!

Létrehozva
Erről Komjáthi Imre, a párt elnökhelyettese beszélt egy szerdai online sajtótájékoztatón. A politikus szerint az intézkedéssel a kártyatulajdonosiok jól járnának, de segítség lenne az a járvány miatt nehéz helyzetbe került kifőzdéknek, éttermeknek is.

Az MSZP azt javasolja, hogy lehessen ételrendelésre felhasználni a SZÉP-kártya szálláshely és rekreáció alszámláján a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos korlátozások miatt bennragadt összegeket.
    
Komjáthi Imre, a párt elnökhelyettese szerdán az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón arra is javaslatot tett, hogy szüntessék meg a kártyán két évnél régebben lévő összegekre felszámított havi háromszázalékos díjat.
    
Felidézte, hogy a járvány miatt a kormány már korábban megemelte a SZÉP-kártyára utalható béren kívüli juttatás összegének felső határát.
    
Hozzátette: a jelenlegi korlátozások miatt a szálláshely és a rekreáció alszámlán lévő összegeket nem lehet felhasználni, a szállodák, a gyógyfürdők, az edzőtermek is zárva vannak.
    
Az ellenzéki politikus kitért arra, hogy a kártyán lévő összegeket csak a feltöltést követő második év május 31-ig lehet felhasználni költséglevonás nélkül, azt követően havi háromszázalékos szolgáltatói díjat vonnak le.
    
Komjáthi Imre rámutatott, tavaly nem sok lehetőség volt arra, hogy a munkavállalók felhasználják a SZÉP-kártyán lévő összegeket és most sem lehet tudni, mikor térhet vissza az élet a normális kerékvágásba, mikor lehet elkölteni az összegeket.
    
Hozzátette: ha a SZÉP-kártyán lévő összegek nem lennének felcímkézve, szélesebb körben lehetne felhasználni azokat, ezzel is segítve a csődközeli helyzetben lévő éttermeket, kifőzdéket.

Ez is érdekelhet

Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.