Ugrás a tartalomra

Hivatkozási alap lett a miskolci döntés

Létrehozva
Más városok is lazítanának a közterületi maszkviselésen, Miskolcot emlegetik követendő példaként.

Lassan éledezik az ország: egyre több település csatlakozik vagy csatlakozna be az enyhítési igényre és lehetőségre elsők közt reagáló Miskolc mögé, ahol a busz- és villamosmegállókban, a piacokon, a vásártereken, a bölcsődék, óvodák, iskolák bejáratának 10 méteres körzetén belül, illetve az egyébként is kötelező más jogszabály által szabályozott zárt terekben (tömegközlekedési eszközökön, üzletekben, hivatalokban, ügyfélszolgálatokon) a maszkviselési kötelezettség továbbra is fennmarad, a többi közterületen azonban keddtől már nem előírás többé

A borsodi megyeszékhely mellett Kecskeméten is enyhítettek a kötelező maszkviselést illetően, és más városokban is igény mutatkozik erre. Nagykanizsán is polgári igény mutatkozik például a lazításra: az Éljen VárosuNk Egyesület nevű helyi szervezet már levélben is jelezte, hogy - látva a kanizsaiak felelősségteljes magatartását - ideje volna enyhítenie a polgármesternek. A témával foglalkozott a Nagykanizsa Online is, akik cikkükben Miskolcot hozták fel követendő példaként. Úgy tűnik, a kérés célt ért: csütörtök késő délelőtt Balogh László, Nagykanizsa polgármsetere hivatalos Facebook-oldalán jelezte, hogy -a miskolci példához hasonló módon - enyhítenek a maszkviselés szabályain.

Miskolcon  egyébként keddig kifejezetten szigórú intézkedések voltak érvényben, hiszen más városokban - például Debrecenben - nem tették kötelezővé minden közterületen a maszkviselést. A mostani enyhítés után nálunk is olyan szabályok vannak érvényben, amelyek több más városban voltak eddig. Aki úgy véli biztonságosnak, természetesen hordhatja továbbra is a maszkot, de büntetésre - a fent említett kivételeket leszámítva - azoknak sem kell számítaniuk, akik újra fedetlen arccal sétálnak az utcán.

 

Ez is érdekelhet

Augusztus végén ismét a Szinva örökségében fürdőzhetünk
MiskolcKultúraSzabadidő
A Szinva Örökség Napokon, augusztus 28-30. között, idén is a Miskolcot teljes egészében átszelő, ikonikus patak mentén fellelhető, kulturális, építészeti, ipartörténeti, tudományos és természeti értékeket ismerhetik meg az érdeklődők.
44-es busz MVK
Szombattól ismét a megszokott helyen állnak meg a belváros felé tartó buszok a Cementgyárnál
Miskolc
Befejeződtek a munkálatok a Cementgyár megállóhelyénél, így augusztus 15-től, szombattól ismét az eredeti helyén vehetik igénybe a megállót a belváros felé utazók.
Képgaléria
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása
Halad a miskolci útfelújítás: újabb szakasz kap friss aszfaltot a 3-as főúton
Miskolc
Újabb útfelújítási munkák miatt változik a közlekedés Miskolcon.
Avasi Kvaterka
Visszarepülünk a ’80-as évekbe: retro buli költözik Miskolctapolcára
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
Neonfények, kazettás slágerek, retró kaják, jelmezek és hajnalig tartó házibuli – augusztus 15-én Miskolctapolcán elevenedik meg a ’80-as évek. Az Avasi Kvaterka ezúttal elhagyja az avasi dombokat, és a régi tapolcai büfésorra költözik.