Ugrás a tartalomra

Nehezen indult be, de növekedhet idén a magyar autópiac

Létrehozva
A magyarországi újautó-értékesítés némi visszaeséssel indult 2021-ben: januárban 12 százalékkal kevesebb új személyautót helyeztek forgalomba, mint a tavalyi, még járványmentes januárban – ismertette a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE), amely a teljes évre 10 százalékos növekedésben bízik.
Kép
Illusztráció

Az idén januárban 8867 új személyautót helyeztek forgalomba, ezek között 154 elektromos és 245 plug-in hibrid modell volt. Kishaszonjárművekből 1772 került forgalomba. Az első forgalomba helyezett új autók 30 százaléka nem került belföldi végfelhasználóhoz, reexport vagy egyéb üzleti ok miatt kivonták a forgalomból – írja a Járműipar.hu.

Az MGE megállapítja: az értékesítésben a benzines autók túlsúlya érzékelhető a dízelek kárára. A full- és konnektoros hibrid autók részaránya EU viszonylatban relatíve nagy, mintegy 4,5 százalék, azonban a piac méreteihez képest volumenében még mindig alacsony. Az új nagyhaszon-járművek forgalomba helyezése 29 százalékkal 328-ra nőtt, a buszoké 76 százalékkal 39-re csökkent januárban. Egyidejűleg 152 új motor került forgalomba, 37 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A használtautó-behozatal továbbra is élénkebb: januárban 9893 darab érkezett, ez 12 százalékkal meghaladja az új személyautók forgalomba helyezését. Ugyanebben az időszakban 926 (az újaknál 52 százalékkal kevesebb) kishaszonjármű jött az országba – ismerteti az MGE.

Az egyesület arra számít, hogy az idén a pandémia a megelőző vakcina megjelenésével már nem okoz további gazdasági nehézséget, az élet fokozatosan normalizálódik, és ez az új személyautók piacán 10 százalékos bővülést hozhat 2020-hoz képest, 140 ezer jármű forgalomba helyezésével. A kishaszonjárműveknél 25 000 darab forgalomba helyezését látják reálisnak, 13 százalékos bővüléssel, a nagyhaszon-járműveké pedig 18 százalékkal 4000 darabra nőhet.

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.