Ugrás a tartalomra

Gyászol a vendéglátó közösség: elhunyt Járcsics Emil

Létrehozva
Életének 66. évében, március 6-án reggel elhunyt Járcsics Emil, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség követe, Venesz-díjas mesterszakács – tudatta szerkesztőségünkkel a Miskolci Vendéglátósok Baráti Köre.
Kép
Fotó: minap-archív

Az 1955-ben született Járcsics Emil a miskolci Szamuely Tibor úti vendéglátó szakmunkásképző iskolájában végzett szakácsként, majd a Bükkvidéki Vendéglátó Vállalatnál szakácsként, a Palota Szállóban, a Miskolci Egyetem Központi konyháján, később konyhafőnökként dolgozott. Fiatal szakemberként lehetősége nyílt a magyar gasztronómia megismertetésére többek között Finnországban, Németországban is.

Nagy változás az életében akkor következett be, amikor a Berzeviczy Gergely Szakközépiskolában kezdett oktatni. Szakoktatóként, majd gyakorlatioktatás-vezetőként több ezer diákkal és felnőttképzésben résztvevővel ismertette meg a szakács szakmán keresztül a vendéglátást, akik szinte mindegyike kellemes, szép emlékeket őriz Emil Tanár úrról.

– Felsorolhatatlan az a sok társadalmi munka, amit szeretett szakmájáért végzett. A Magyar Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ) Miskolc környékének régiós elnökeként felbecsülhetetlen érdemeket szerzett ennek a térségnek. Az első „Gasztrocsata” első helyét ő szerezte meg, ahová közel ötvenfős szakmai társaságot mozgósított, de a neszmélyi, a győri és a keszthelyi gasztrocsatákon is részt vett a régió szakembereivel. Többek között ez is hozzájárult, hogy átvehette a MNGSZ kiváló régiója kitüntetést. A felnőtt oktatásban résztvevők néhányával megalakította a „GasztroSuli” főzőiskolát, melyet több mint egy évtizedig koordinált – áll a méltatásban.

Az országosan ismert Schnitta Sámuel csapatverseny bölcsőjénél is jelen volt, MNGSZ régió elnökként segítette a területi versenyek, országos döntők szervezését, lebonyolítását, szakács zsűritagként ugyancsak több ilyen versenynek volt résztvevője.

A miskolci gasztronómiai rendezvényeken is folyamatosan jelen volt, a Kocsonyafesztiválokon diákjaival rendszeresen képviselte iskoláját, de ő maga is részese volt például a látványkocsonya versenyeknek. Egyik legemlékezetesebb munkája a Déryné táljába készített látványkocsonyája volt.

Az utóbbi évtizedekben egyre népszerűbbé váló főzőversenyeken zsűritagként rendszeresen képviselte a miskolci szakácstársadalmat.

– Egy olyan kollégától kell búcsút venni, aki emberségből, szakmai alázatból, barátságból sokunk számára példaként fog szolgálni. Búcsúzunk a saját magát „vidéki mezítlábas szakács” jelzővel illető tanártól, szakácstól, vendéglátós kollégától, sokunk barátjáttól – írta a Miskolci Vendéglátósok Baráti Köre.

Ez is érdekelhet

Amikor a főutca maga volt a piac - Vásári forgatag a régi Miskolcon
MiskolcKultúra
Milyen lehetett a vásári forgatag a 19. századi Miskolcon? Szerencsére a ránk maradt, forrásértékű leírások segítenek azt rekonstruálni - írja Nagy Attila helytörténész.
A hosszabbításban csúsztak el
MiskolcSportVilág
Jégkorong: lejátszotta második erdélyi mérkőzését a Macik együttese.
Kutatók Éjszakája a Lévayban. Fotó: Bónusné Nánási Regina
Élményekkel teli programok várták a látogatókat a Kutatók Éjszakáján a Lévayban
MiskolcOktatásKultúraTudomány
A Kutatók Éjszakáján délutántól estig változatos, tudományos és játékos programokkal várták a Lévayban az érdeklődőket, kicsiket és nagyokat egyaránt.
Visszatér Ludmilla Miskolcra – újra az Avasi kilátóban varázsolhatja el közönségét
MiskolcSzabadidő
Több év kihagyás után ismét közös bulira készül Ludmilla és az Elektróger. A miskolci underground meghatározó partisorozata október 17-én az Avasi kilátóban várja a közönséget, a szervezők pedig egyfajta időutazásként is tekintenek az estére.