Ugrás a tartalomra

Alkalom arra, hogy köszönetet mondjunk, és megvizsgáljuk a megtett utat

Létrehozva
Az Egyetemes Eszperantó Szövetség minden évben lelkesen vesz részt a Nemzetközi Nőnap megünneplésében. 

Dudás József, miskolci eszperantista eljutatta szerkesztőségünkbe az Egyetemes Eszperantó Szövetség Sajtószolgálatának levelét, melynek témája a nőnap. A szövetség úgy véli, március 8. alkalom arra, hogy felmérhessük a nők és lányok hátrányos megkülönböztetésének felszámolása terén elért előrehaladást, valamint megvizsgáljuk az utat, ami még hátravan.

- A Covid-19 által kiváltott egészségügyi válság különösen azokat a nőket viselte meg, akiket több fronton is érintettek (gazdasági, munkaügyi és családi problémák) – írják a levélben, azt is megemlítve, hogy a járvány súlyosbította a fennálló egyenlőtlenségeket. - A koronavírus-válság rávilágított a nők által viselt aránytalan terhekre és a diszkrimináció és erőszak különböző formáival szembeni kiszolgáltatottságukra, ugyanakkor megmutatta erejüket: a nők a járvány elleni védekezés során komoly szerepet vállaltak, gyakran vezetőként tűntek fel világszerte. Ezzel együtt a helyi nőjogi szervezetek, a nőcsoportok és a transznacionális feminista mozgalmak nem hagyták abba munkájukat, erőteljesen reagáltak a válságra, sőt számos országban történelmi sikereket értek el.

Frontvonalban a fiatalok

Az egyenlőség iránti igény egyre inkább érzékelhető az eszperantó közösségben is, amely az online beszélgetések, műhelyek, előadások, projektek központi témájává vált.

- Különösen az ifjúság körében tűnnek ki a női vezetők és aktivisták, mert képesek összefogni, ők a változás motorjai. A Nemzetközi Nőnapon elismerjük értékes hozzájárulásukat és egyúttal annak szükségességét, hogy erősebben dolgozzunk a nemek mozgalmunkban továbbra is aránytalan képviseletének leküzdésén, befogadóbb kultúra megteremtésén keresztül. Az eszperantó mozgalomnak a legkorábbi története óta célja, hogy egy olyan hely legyen, ahol az "emberek emberekkel" találkoznak, megismerik egymást, tanulnak egymástól, túl az országhatárokon és a nyelvi korlátokon. A sokféleségre való törekvés során nem szabad megfeledkezni a nemi dimenzióról.

A levélben hangsúlyozzák, hogy az eszperantó nemzetközi nyelv egyedülálló lehetőséget kínál egy valóban globális párbeszédre a továbbhaladásról, ami minden országot és kontinenst érint, és amely közvetlenül hozzájárul a globális civil társadalmat bevonó nyílt és befogadó vitához.

Ez is érdekelhet

Hagyományok megőrzése
MiskolcKultúraSzabadidő
Fiatal tehetségek és népi hagyományok: Miskolcon mutatkoznak be a régió legszebb ifjúsági kézműves alkotásai. A kiállítást pénteken délután fél 4-től nyitják meg a Diósgyőri Népi Kézműves Alkotóházban.
Szinay Szabolcs újra szárnyalt
MiskolcSport
Birkózás: Budapesten tartották az U23-as országos bajnokságot, amelyen kiválóan szerepeltek a diósgyőri sportolók.
Buszmegálló-visszahelyezés Miskolcon
Miskolc
A megállóhely-visszahelyezés a 32-es és 45-ös autóbuszok vonalát érinti.
Így néz ki a 3-as főút aszfaltozásának háromhetes ütemterve
Miskolc
Az autósoknak fontos információk következnek.