Ugrás a tartalomra

Segít az MVK a munkába indulóknak

Létrehozva
Egyes járatokat megdupláznak hajnalban, és kérik egyúttal az utasokat, hogy indulásakor ne zsúfolódjanak az első járművön, vegyék igénybe a második járatot is.

A március 11-től bevezetett rendkívüli menetrenddel kapcsolatban több javaslat, kérés érkezett, az észrevételek kivizsgálása folyamatos – kezdi közleményében a miskolci közlekedési vállalat. Hangsúlyozzák: Miskolc és az MVK Zrt. igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy az utaskéréseket rugalmasan kezelje, ezért is bővítette – a cégekkel egyeztetve – március 18-ától egyes viszonylatait többlet és rásegítő járatok indításával.

A lentebb felsorolt járatok esetében a menetrendben meghirdetett indulási időpontban kettő autóbusz indul egyszerre:

az 53-as autóbusz esetében a Majális-parkból hajnali 5 órakor
az 54-es autóbusz esetében Felső-Majláthról szintén 5-kor, a Repülőtérről 6:18-kor
a 35R-es járat esetében az Avas kilátótól szintén hajnali 5 órakor
a Búza térről 17:21-kor induló 43-as autóbusz esetében.

Az MVK arra kéri utasait – az elmúlt napok tapasztalatai alapján –, hogy a zsúfoltság elkerülése érdekében ne csak a megállóba elsőnek beálló autóbuszra szálljanak fel, vegyék igénybe a mögötte érkező második járművet is.

További meghirdetett többletjáratok ITT érhetők el.

A közlekedési vállalat továbbra is fontosnak tartja az utasok észrevételeit. Az ezzel kapcsolatos jelzéseket az iroda@mvkzrt.hu email címre várja az MVK Zrt.

Ez is érdekelhet

Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
MiskolcEgészség
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.
Nyolckor a bárkán. Fotó: Gálos Mihály Samu
Ahol az özönvíz a barátságot is próbára teszi
MiskolcKultúraSzabadidő
A pingvinek élete nem csak játék és mese. Főleg, ha éppen egy özönvíz közeleg. Barátságról, hűségről, Istenkeresésről és nagy kérdésekről szól a Miskolci Nemzeti Színház egyik legcukibb előadása.
MVK
Újabb buszmegálló kerül vissza a helyére
Miskolc
Visszahelyezik a Lévay József utca megállóhelyet.
A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.