Ugrás a tartalomra

Otthagyta nyomait a több hónapja tartó leállás a Barlangfürdőn

Létrehozva
A medencék leürítése miatt hónapok óta nincs meg a kőzeteknek szükséges páratartalom a barlangi terekben, a szakemberek jelenleg a keletkezett károk helyreállításán dolgoznak.
Kép
barlangfürdőbarlangfürdő,
A járványhelyzet miatt több hónapja zárva tart a Barlangfürdő is. Fotó: Mocsári László

Hónapok óta üresek a medencék és a barlangjáratok a miskolctapolcai Barlangfürdőben. A népszerű komplexumot még novemberben a koronavírus-világjárvány második hulláma okán elrendelt járványügyi intézkedések részeként, Miskolc többi fürdőjével, uszodájával együtt zárták be. 

A Barlangfürdőt üzemeltető Miskolci Fürdők Kft. vezetőjének elmondása szerint a pandémia mellett jelenleg egyéb tényezők is nehezítik a cégszakembereinek munkáját: az elmúlt fél év a létesítményen is otthagyta a nyomait. 

Kép
barlangfürdő,
Koreny György


Koreny György emlékeztetett, a fürdő előcsarnokában a 2000-es évek elején történt egy jelentős átépítés. Akkor a sziklát kőzethorgonyozták, így alakul ki a csarnok jelenlegi állapota. Miután ez nem egy mesterséges barlang, természetes mozgások folyamatosan előfordulhatnak, amit minden évben ellenőriznek. A Miskolci Fürdők ügyvezetője a Miskolc Televízió Híradójának azt mondta, az utóbbi időszakban nagyobb mértékű elmozdulásokat tapasztaltak a barlangtérben, ami beavatkozásokat igényel.

- Tavaly november közepe óta zárva tartunk, és mivel a medencéket ezt követően le kellett ürítenünk, így a kőzeteknek szükséges páratartalom sincs meg a barlangi terekben – hangsúlyozta Koreny György.

Kép
barlangfürdő,


Mint megtudtuk, jelenleg szakemberek dolgoznak az elindult folyamatnak a megállításán.  A kivitelező a tervek szerint egy kötőanyagot juttat majd a résekbe, ami a kőzetfelületet stabilizálja majd. 

A cégvezető hozzátette, most úgy látják, hogy a munkálatokkal június 11-re végezhetnek, így – amennyiben a járványhelyzet addigra enyhül – a tavalyi évhez hasonlóan július elején nyithatja meg újra a kapuit a Barlangfürdő.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
A székely autonómiáért lobogott az őrtűz Miskolcon
Fellobbantak az autonómia lángjai a Kálvária-dombon
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Székely Autonómia Napja alkalmából vasárnap este ismét fellobbantak az őrtüzek Miskolcon, a Kálvária-dombon. A rendezvény a határokon átívelő összetartozás szimbóluma, amelyhez a város idén is csatlakozott.
Ehet erdő Szeleta szerelvény gasztroexpressz
Asztalra került a természet a Bükkben
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódGasztroEgészségSzabadidőKörnyezet
A természet ezúttal nemcsak díszlet volt, hanem maga a menü is. Október 26-án különleges gasztroexpressz indult a miskolci Szeleta Park Látogatóközpont elől. A résztvevők a Bükk ehető kincseit fedezhették fel vasárnap egy vadnövénykutató és kóstoló túra során.
szezonzáró őszi séta Avasi Arborétum Miskolc/Dr. Adorján Imre Fenyőkert
Miskolc rejtett csodája: ezért özönlöttek vasárnap a miskolciak az Avasi Arborétumba
MiskolcOktatásBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraÉletmódEgészségSzabadidőKörnyezet
Az Avasi Arborétum Fenyőkertjében egy utolsó sétával búcsúztatták a színek évszakát a fenyők árnyékában.
Kozmix
Retro láz Miskolcon: Kozmix-os buli a Rockwell Klubban
MiskolcKultúraÉletmódSzabadidőBulvárCelebhírek
Kozmix Miskolcon, döngött a ház. A Rockyban mindenki őrült ritmust rázott.