Ugrás a tartalomra

Miskolc levegőminőségéről 8. - Ég. És? – Ez mindenkinek égés

Létrehozva
A szabadtéri tűzesetek 99 százaléka emberi felelőtlenségre vezethető vissza!

Miskolcon 2020 szeptembere óta tilos a város közigazgatási határain belül a zöldhulladékok égetése. Az avar és a kerti hulladék égetésének betiltása nem csak a levegőminőség javítása miatt nagy jelentőségű.

A tavasz kezdetével megérkeznek a böjti szelek és a tűzoltóknak egyre több dolga akad a szárazfű tüzek miatt. A kiváltó okok között gyakoriak azok az esetek, amelyekben az avar- és kerti hulladék égetés során veszti el az égető személy az uralmat a megrakott tűz felett. Statisztikai adatok alapján a szabadtéri tűzesetek 99 százaléka emberi felelőtlenségre vezethető vissza.

Elég egy kóbor szikra és a hobbikertes területeken hamar átterjed a tűz a környező épületekre, az elhagyott telkek sűrű aljnövényzete pedig kifejezetten kedvez a tűz térhódításának. Az erős, szeles időben meggyújtott hulladék méteres lángjai néhány perc alatt több telekre is átterjedhetnek. 

2020-ban Miskolc területén több mint 133 hektár égett le, ez több mint 300 focipályányi területet jelent! 2021 március közepéig már 12 esetben volt szükség a tűzoltók beavatkozására 2,6 hektáron. Ezek többsége megelőzhető lett volna a nyílt téri égetések elkerülésével.

A MIÖR-höz is sok – 2020 évben 110 eset – nyílt téri égetésre vonatkozó bejelentés érkezik.

A szárazfű tüzeknél nem csak az anyagi kár és a tűzoltási költségek jelentősek, hanem a légszennyezés, valamint a természetpusztítás is. A levegőbe kerülő szennyezőanyagok mennyisége a nagy kiterjedés miatt az avarégetéshez képes megtöbbszöröződik. Egy nagyobb kupac avar 6 órán keresztül történő égésével annyi PM10 részecske keletkezik, mint 250 autóbusz 24 órai folyamatos közlekedése során. Elképzelhető, hogy mi történik, amikor a zöldhulladék égetés elszabadul, és 5‑10‑szeres területen tarol. Ráadásul minden útjába kerülő éghető anyagot elpusztít, ami tovább növeli a légszennyezettséget.

Mi magunk is sokat tehetünk a levegőminőség javítása érdekében! Az avar- és kerti hulladék égetés tilalmának betartásával a szárazfű tüzek nagy része megelőzhető. A zöldhulladék égetése helyett válasszuk a komposztálást! Ehhez segítséget nyújt a HungAIRy projekt komposztkeret osztási kampánya, ami a járványhelyzet függvényében 2021-benis folytatunk.

Ha avar- vagy kertihulladék-égetést tapasztalunk a környezetünkben, tegyünk bejelentést a MIÖR zöld számán: 06-80/46-00-46. Tanácsadásért forduljanak ökomenedzsereinkhez a hungairy@miskolc.hu címen, aktualitásokért pedig kövessék a ZöMi-Zöld Miskolc Facebook-oldalt!

A LIFE IP HUNGAIRY (LIFE17 IPE/HU/000017) projekt az Európai Unió LIFE programjának támogatásával valósul meg. Célja a levegőminőség javítása 10 magyarországi városban, így Miskolcon is.

Kép

 

Ez is érdekelhet

Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
MiskolcEgészség
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.
Nyolckor a bárkán. Fotó: Gálos Mihály Samu
Ahol az özönvíz a barátságot is próbára teszi
MiskolcKultúraSzabadidő
A pingvinek élete nem csak játék és mese. Főleg, ha éppen egy özönvíz közeleg. Barátságról, hűségről, Istenkeresésről és nagy kérdésekről szól a Miskolci Nemzeti Színház egyik legcukibb előadása.
MVK
Újabb buszmegálló kerül vissza a helyére
Miskolc
Visszahelyezik a Lévay József utca megállóhelyet.
A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.