Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: a villanyrendőri saroképület

Létrehozva
Heti képeslapunk középpontjában a Rott-ház, vagyis a mai villanyrendőr sarkán álló épület látható.
Kép

A bevezető csak első nekifutásra tűnik hibásnak, a Rott-ház (Széchenyi utca 40.) a régi felvételen a második épület, de erről kicsit később. A telken valamikor sajóládi pálosok egykori kúriája állt, a mai ház 1880-ben épült fel Rott E. M. megbízásából. 1944-ben a kivonuló németek felrobbantották a Szinván átvezető úgynevezett Forgó hidat, ekkor az épület súlyos sérüléseket szenvedett. A mellette álló Megay cukrászda épületét emiatt le kellett bontani, így került a ház a Villanyrendőr közvetlen környezetébe. Az épületet 1955-ben műemléki szinten renoválták, a keleti oldalfalat, amely tűzfal lett volna, homlokzatosították, és a ház ekkor kapta mai kialakítását. Utolsó komplex felújítása a 2000-es évek elején volt. A képeslapon látható még az épület két nyugati szomszédja: a Kraudy–Debreczeny-ház (Széchenyi 38.) és a Székely–Győri–Morvai áruház (Széchenyi 36.) is.

Kép

(Tajthy Ákos szövege, Sáfrány Gy. József képeslapja és Juhász Ákos fotója)

Címkék

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.