Ugrás a tartalomra

Mentek, láttak, tapasztaltak: külföldre látogattak a szentpális diákok

Létrehozva
A Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskola 24 tanulója és 8 oktatója vett részt egy külföldi szakmai látogatáson. 

Két évvel ezelőtt Írországot célozták meg, amikor 12 diák és 4 oktató utazott ki, majd a 2019-2020-as tanév őszén 12 tanuló, tavasszal pedig 4 oktató tett szakmai tanulmányutat az iskola külföldi partnereinél a CHEF program keretében. A program témája az egészségmegőrző és diétás étrendeke felhasználása volt a vendéglátás minden területén, a termeléstől kezdve a felszolgáláson át a környezetkímélő konyhai hulladékok kezeléséig. Az úton részt vevő szakács és cukrász tanulók vizsgálták a célországokban alkalmazott egészségtudatos étrendek összeállításának szabályait különös tekintettel az alapanyagok fontosságára, azok beszerzésére és tárolási szabályaikra, a környezettudatos vendéglátás alapelveire.

Tanultak és dolgoztak

A pincér tanulók a diétás italok választékát, azok összeállításának szabályait, valamint az adott étrendekhez való társításukat figyelték meg. Mindemellett megismerték az adott ország hulladékkezelési szabályait, valamint a jövő és a fenntarthatóság szempontjából követendő példákat a vendéglátás és turizmus iparágában.
A tanulói kiutazásokat megelőzően felkészítő munkálatokat végzett minden résztvevő, az út során pedig megismerhették a két ország különböző egészségtudatos ételkészítési módszereit és technológiáit a gyakorlatban is.
A tanulók mindkét országban 12 munkanapot dolgoztak különféle pub-októl kezdve az éttermeken át egészen a magas színvonalú szállodákig. 
A diákok valamennyien teljes erőbedobással állták az újfajta nyelvi és szakmai kihívás esetleges megpróbáltatásait idegen környezetben. Mindannyian életre szóló tapasztalatokra tettek szert, melyeket megosztottak itthon oktatóikkal, munkatársaikkal és diáktársaikkal.


 

Ez is érdekelhet

Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
MiskolcEgészség
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.
Nyolckor a bárkán. Fotó: Gálos Mihály Samu
Ahol az özönvíz a barátságot is próbára teszi
MiskolcKultúraSzabadidő
A pingvinek élete nem csak játék és mese. Főleg, ha éppen egy özönvíz közeleg. Barátságról, hűségről, Istenkeresésről és nagy kérdésekről szól a Miskolci Nemzeti Színház egyik legcukibb előadása.
MVK
Újabb buszmegálló kerül vissza a helyére
Miskolc
Visszahelyezik a Lévay József utca megállóhelyet.
A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.