Ugrás a tartalomra

Letette esküjét Miskolc új alpolgármestere

Létrehozva
Szopkó Tibor ezzel hétfőtől hivatalosan is Miskolc alpolgármestere lett.
Preview Image
Esküt tett Miskolc új alpolgármestere május 3-án. | Mocsári László képgalériája

A Velünk a város frakció önkormányzati képviselőjének alpolgármesterré választását még múlt héten csütörtökön, az online konzultáción jelentette be Miskolc polgármestere. Veres Pál a pandémiás helyzet miatt ülésezni nem tudó közgyűlés jogait gyakorolva nevezte ki alpolgármesterré Szopkó Tibort.

Az új alpolgármester kinevezését a sok feladat tette feltétlenül szükségessé. Szopkó Tibor korábban is hangsúlyozta: alapvetően a nyitottságban, a következetes munkában, a határozott döntésekben és a precíz végrehajtásban hisz. Alpolgármesteri feladatát is ezek jegyében látja majd el.

– Felelősség és munka, nem pedig státusz alpolgármesternek lenni. A várost szolgálni, a városért dolgozni pedig olyan megtiszteltetés, amit nem tudok eléggé megköszönni a választóknak, és az engem támogatóknak – mondta.

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.