Ugrás a tartalomra

Városháza: a VEKE a szakmai munka helyett a politikai terepet választotta 

Létrehozva
A VEKE Veres Pál városvezetése óta meghívást kapott a miskolci tömegközlekedés rendebetételét célzó munkafolyamatba: részt vettek az egyeztetéseken, megkapták a kért anyagokat, információkat, tényeket, hogy azok alapján javaslatokat tegyenek - írja közleményében a város önkormányzata.

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) nem volt hajlandó elfogadni az államigazgatásban (és az üzleti életben is) szokásos szabályokat (titoktartási szerződés aláírása, a munkafolyamat alatt a nyilvánosság kerülése), noha ezek a szakszerű és bizalmi elven működő munka alapfeltételei. 

A városvezetés mindezek ellenére kitartott amellett, hogy együtt működjön a VEKE-vel egy jobb tömegközlekedés kialakítása érdekében - fogalmaz a közlemény.

A VEKE az együttműködés ideje alatt még nem tett olyan javaslatot, amely használható lett volna az MVK Zrt. pénzügyi keretei között, (minden javaslata jelentős költségnövekményt jelentett volna a Miskolc számára, amelyet a COVID gazdasági hatásai és a kormányzati elvonások miatt Miskolc ma nem képes vállalni) viszont az önkormányzat továbbra is bízott az együttműködésben.

A VEKE azonban legutóbbi, közösségi médiában közzétett írásával átlépett egy szakmai/etikai határt.

Míg korábban az önkormányzat elnéző volt a szervezet sajátos kommunikációjával kapcsolatban, ezt a legutóbbi közleménye kapcsán már nem teheti meg - szót kell, hogy emeljen - a VEKE ugyanis, az említett közleményével a szakmai munka helyett a politika terepét választotta - kifogásolják az egyesülettel kapcsolatban.

Az önkormányzat a VEKE döntését tudomásul veszi és tiszteletben is tartja, azonban haktározottan rögzíti, hogy politikai szervezetként nem tud együttműködni a VEKE-vel, mivel a VEKE-nek erre nincsen felhatalmazása. A VEKE ugyanis nem indult a választásokon, nem delegált képviselőket a politikai döntéshozatalba. 

Amennyiben a VEKE a jövőben hajlandó újra szakmai, civil szervezetként működni, annyiban az önkormányzat várja őket vissza a tárgyalóasztalhoz. 

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Napfogyatkozás 2026 az Avas kilátóból. Fotó: Horváth Csongor
Napfogyatkozás Miskolcon: megtelt az Avas kilátó terasza
MiskolcSzabadidőTudományKörnyezetBulvár
Miskolciak sokasága figyelte az eget. Ilyen volt a napfogyatkozás az Avason.
Tóth-Szántai József reagált a Miskolci Fürdők Kft. körüli végrehajtási eljárásra
Miskolc
Közösségi oldalán reagált Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere a Miskolci Fürdők Kft.-vel szemben indult végrehajtási eljárás kapcsán megjelent ellenzéki bírálatokra.
Képgaléria
Kubai hétvége Miskolci Soho
A nyár legforróbb hétvégéje jön Miskolcon
MiskolcÉletmódSzabadidő
Augusztus közepén két estére ismét megtelik élettel a Miskolci Soho, ahol ezúttal a Karib-tenger hangulata, a rumok és az ételek kerülnek középpontba.
Képgaléria
Vöröskereszt Hősképző tábora Bábonyibércen, II. turnus
A gyerekekből is lehet hős, különösen a Vöröskereszt Hősképző táborában
MiskolcOktatásEgészségSzabadidő
A kötetlen kézműves foglalkozások mellett, elsősegélynyújtást, sebkezelést és újraélesztést is tanulhattak a Bábonyibérc-Újtelep városrészben lakó gyerekek a Magyar Vöröskereszt táborában.