Ugrás a tartalomra

Elkezdődtek a kisvasút munkái Garadnán

Létrehozva
Amennyiben a tervek szerint haladnak a munkálatok, a Mikulásvonat már teljesen megújult pályán érkezhet majd meg a lillafüredi mesebirodalomba.
Kép

A pályafelújításhoz érkezett a Lillafüredi Állami Erdei Vasút rekonstrukciója. Megújultak a telephely épületei, köztük a mozdonyszín, a forgalmi épület, a Dorottyai utcai végállomás, kibővült a kocsiszín és az új mozdonyok is érkeznek.

Ezzel szinte az egész világon egyedülálló keskeny nyomtávos kisvasút-közlekedés jön létre Miskolcon. A tervek szerint a nyáron már a Lillafüred előtti szakaszon is közlekedhetnek az utasok. Hosszú úton indultak el másfél éve, a magasépítés, a kocsik és a mozdonyok fejlesztése már meg is történt – emelte ki Pintyili Gergely, az Északerdő Zrt., LÁÉV üzemigazgatója.

Preview Image
Teljesen megújul a lillafüredi kisvasút. | Juhász Ákos képgalériája

Jelenleg a műszaki átadásnál járnak, az új szerelvények pedig már ugyancsak felújítva várják a hatósági vizsgát. Az épületeket szintén renoválták. A mélyépítési beruházás a héten kezdődött, először a garadnai végállomás, a peron és környezete újul meg. Május végével visszakapják a kivitelezőtől a garadnai szakaszt, ezt követően pedig a Dorottya utcától felfelé található városi szakaszt újítják fel. Ezt a Mikulásvonat indulásának idejéig tervezik befejezni. A fejlesztés része, hogy a környezettudatosságot is szem előtt tartják, így parkosítás, több zöld terület létesítése is szerepel a tervekben – mondta az igazgató.

A felújított szerelvények most még a telephelyen mozoghatnak csak a hatósági vizsgálat miatt, de a tervek szerint a nyáron már utasok is utazhatnak rajta. Jelenleg a Dorottya utca és Lillafüred között közlekedik a kisvonat.

A lillafüredi kisvasút jelenlegi menetrendjéről a www.eszakerdo.hu weboldalon tájékozódhatnak az érdeklődők, de facebook-oldalukon is megtalálhatók a legfontosabb tudnivalók.

Kép

Ez is érdekelhet

Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.