Ugrás a tartalomra

Miskolc korábbi városvezetőire emlékeztek

Létrehozva
Az egykori polgármesterek síremlékeinek megkoszorúzása után Miskolc város napja alkalmából ünnepélyes keretek között vonták fel a nemzeti lobogót és Miskolc város zászlaját az Avasi kilátónál. 
Preview Image
Koszorúzás és zászlófelvonás a város napján. Juhász Ákos képgalériája

A hagyományoknak megfelelően koszorúzással vette kezdetét Miskolc város napjának ünnepi programsorozata május 11-én. A város korábbi polgármestereinek sírjainál Veres Pál, Miskolc első embere, Varga Andrea Klára és Szopkó Tibor alpolgármester, valamint Ignácz Dávid jegyző rótta le kegyeletét.

A Deszkatemetőben Gálffy Imre és Szentpáli István, a Mindszenti temetőben Halmay Béla, Honti Béla és Tóth Dezső, a Mindszenti Evangélikus temetőben Kriza Ákos, az Avasi református temetőben pedig Horváth Lajos, Soltész Nagy Kálmán és Marjalaki Kiss Lajos síremlékénél helyezték el a kegyelet és a megemlékezés virágait.

Kép

Az esemény végén ünnepélyes keretek között vonták fel a nemzeti lobogót és Miskolc város zászlaját az Avasi kilátónál.

Ez is érdekelhet

Tóth-Szántai József reagált a Miskolci Fürdők Kft. körüli végrehajtási eljárásra
Miskolc
Közösségi oldalán reagált Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere a Miskolci Fürdők Kft.-vel szemben indult végrehajtási eljárás kapcsán megjelent ellenzéki bírálatokra.
Képgaléria
Kubai hétvége Miskolci Soho
A nyár legforróbb hétvégéje jön Miskolcon
MiskolcÉletmódSzabadidő
Augusztus közepén két estére ismét megtelik élettel a Miskolci Soho, ahol ezúttal a Karib-tenger hangulata, a rumok és az ételek kerülnek középpontba.
Képgaléria
Vöröskereszt Hősképző tábora Bábonyibércen, II. turnus
A gyerekekből is lehet hős, különösen a Vöröskereszt Hősképző táborában
MiskolcOktatásEgészségSzabadidő
A kötetlen kézműves foglalkozások mellett, elsősegélynyújtást, sebkezelést és újraélesztést is tanulhattak a Bábonyibérc-Újtelep városrészben lakó gyerekek a Magyar Vöröskereszt táborában.
Terülj, terülj… – Vacsora a fogyó nap árnyékában_OT
Nézzük együtt a napfogyatkozást Miskolcon
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
Terülj, terülj… közös vacsora és különleges égi élmény vár Miskolcon szerdán.