Ugrás a tartalomra

Éjszakai vágányzár lesz hétfőtől

Létrehozva
A Tiszai pályaudvar és a Szinvapark/Centrum megálló között villamospótló autóbuszok járnak majd.

Május 17-én, hétfőtől 20-án, csütörtökkel bezárólag esténként – karbantartás miatt – 19:16-23:05 között a Tiszai pályaudvar és a Szinvapark/Centrum megálló között villamosok helyett villamospótló autóbuszok fognak közlekedni.

Az utolsó villamos május 17-én, 18-án, 19-én és 20-án minden nap 19:04-kor indul, a vágányzár utáni első villamos pedig másnap 03:35-kor.

Ez is érdekelhet

Tóth-Szántai József reagált a Miskolci Fürdők Kft. körüli végrehajtási eljárásra
Miskolc
Közösségi oldalán reagált Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere a Miskolci Fürdők Kft.-vel szemben indult végrehajtási eljárás kapcsán megjelent ellenzéki bírálatokra.
Képgaléria
Kubai hétvége Miskolci Soho
A nyár legforróbb hétvégéje jön Miskolcon
MiskolcÉletmódSzabadidő
Augusztus közepén két estére ismét megtelik élettel a Miskolci Soho, ahol ezúttal a Karib-tenger hangulata, a rumok és az ételek kerülnek középpontba.
Képgaléria
Vöröskereszt Hősképző tábora Bábonyibércen, II. turnus
A gyerekekből is lehet hős, különösen a Vöröskereszt Hősképző táborában
MiskolcOktatásEgészségSzabadidő
A kötetlen kézműves foglalkozások mellett, elsősegélynyújtást, sebkezelést és újraélesztést is tanulhattak a Bábonyibérc-Újtelep városrészben lakó gyerekek a Magyar Vöröskereszt táborában.
Terülj, terülj… – Vacsora a fogyó nap árnyékában_OT
Nézzük együtt a napfogyatkozást Miskolcon
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
Terülj, terülj… közös vacsora és különleges égi élmény vár Miskolcon szerdán.