Ugrás a tartalomra

Újabb kihívó: Karácsony is indul az előválasztáson

Létrehozva
Karácsony bejelentette: elindul a miniszterelnök-jelölti előválasztáson.

A főpolgármester az elmúlt bő tíz évet igyekezett Magyarország szolgálatába állítani, az elmúlt időszakban pedig azon kellett gondolkodnia, hogyan tud még többet adni ebben a szolgálatban – mondta a bejelentés felvezetésében Karácsony Gergely. „Egy életünk van, és egy hazánk” – tette hozzá a politikus, aki az ország újraegyesítését tűzte ki céljául.

Elmondása szerint sokat töprengett a döntésen, és végül a családja féltő támogatása mellett azért vág bele a miniszterelnök-jelöltsége, mert úgy érzi, hogy Magyarország nagy bajban van. Szerinte „sok baj közül talán az a legnagyobb, Magyarországot egyre kevésbé érezzük a közös hazánknak”.

Karácsony arról is beszélt, hogy nem az 1 százalékos kiváltságosokért, hanem a különböző módokon élő, különböző pártokkal szimpatizáló 99 százalékkal akar küzdeni. A bejelentkezés végén felvillant Facebook-oldalán a kilencvenkilenc.hu című honlap, amelyen egyelőre nem található tartalom.

Karácsonyról hónapok óta lehetett tudni, hogy gondolkodik az induláson, a Fideszben pedig már 2020 ősszel is arra a forgatókönyvre készültek, a főpolgármester is Orbán Viktor kihívója lehet majd. Karácsony néhány hete hivatalosan annyit mondott, hogy akkor biztosan nem indul el, ha nem lesz előválasztás. Ez az akadály a napokban elhárult a főpolgármester elől, az ellenzéki pártok szerdán jelentették be, hogy az előválasztás minden részletkérdéséről megegyeztek, és lehet majd például online is szavazni.

Karácsonyt pénteken kérte fel miniszterelnök-jelöltnek a Párbeszéd küldöttgyűlése, korábban az MSZP és az LMP is jelezte, hogy a főpolgármestert támogatják az előválasztáson.

A miniszterelnök-jelölti előválasztáson Karácsony mellett indul még Jakab Péter (Jobbik), Dobrev Klára (DK), Fekete-Győr András (Momentum) és Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom). A hat pár közös miniszterelnök-jelöltjét két fordulóban választják majd ki, a második fordulóba a három legtöbb szavazatot kapott jelölt kerül.

Az előválasztás első fordulóját 2021. szeptember 18–26. között tartják, a második fordulót pedig október 4–10. között rendezik meg – itt dől majd el, ki lesz Orbán ellenzéki kihívója.

Ez is érdekelhet

SPARSE Plus nemzetközi konferencia a Miskolci Egyetemen külföldi művészekkel
MiskolcKultúra
Európa számos országából érkeztek a Miskolci Egyetem nemzetközi konferenciájára művészek, kulturális szakemberek és kutatók, akik az elmúlt években azért dolgoztak, hogy a minőségi színház és előadó-művészet a kisebb, vidéki közösségekhez is eljusson.
Kulisszatitkok és színészdinasztiák
MiskolcKultúra
Izgalmas színháztörténeti utazásra hív az Őszi Páholynyitogató. Mikita Gábor Szemere Bertalan-díjas színháztörténész kalauzolásával a látogatók bepillantást nyerhetnek a kulisszák mögé.
Hagyományok megőrzése
MiskolcKultúraSzabadidő
Fiatal tehetségek és népi hagyományok: Miskolcon mutatkoznak be a régió legszebb ifjúsági kézműves alkotásai. A kiállítást pénteken délután fél 4-től nyitják meg a Diósgyőri Népi Kézműves Alkotóházban.
Szinay Szabolcs újra szárnyalt
MiskolcSport
Birkózás: Budapesten tartották az U23-as országos bajnokságot, amelyen kiválóan szerepeltek a diósgyőri sportolók.