Ugrás a tartalomra

Egyeztetéssel ünnepeltek a segélyvonalak

Létrehozva
Szakmai egyeztetésre ült össze három telefonos segélyszolgálat a Miskolci Áldozatsegítő Központban, hogy így ünnepeljék meg a távközlési világnapot, ami egyben a segélyvonalak világnapja is. Az ötlet gazdája, Molnár Erzsébet szakmai vezető azt mondta, megnövekedett a hívások száma.
Kép
Fotó: Mocsári László

A Miskolci Áldozatsegítő Központ, a 112-es segélyhívó szám és a Miskolci Lelki Elsősegély Telefonszolgálat hatékonyabb segítséget szeretne nyújtani azok számára, akik ezt igénybe veszik. Együttműködésüknek köszönhetően minden segítségkérőt a megfelelő szervezethez irányítanak, hogy ott az igényüknek megfelelő szolgáltatást kaphassák: beszélgetést, jogi vagy pénzügyi támogatást, esetleg szállást. 

Az egyeztetés ötlete Molnár Erzsébeté volt. – Miskolcra az előző évben csaknem tízezer hívás érkezett be, ennek több mint fele, 55-60 %-a érdemi beszélgetés lett. 2019-ben a hívások száma még kevesebb mint hétezer volt, tehát elmondhatjuk, hogy a pandémia alatt többen keresték fel a lelkisegély szolgáltatást nálunk a 116-123-as ingyenes telefonszámon – mondta el a Miskolci Lelki Elsősegély Telefonszolgálat szakmai vezetője. 

A kerekasztal-beszélgetésnek otthont adó Miskolci Áldozatsegítő Központ vezetője arról beszélt, hogy tíz éve működik az Áldozatsegítő Vonal, ami elsősorban a bűncselekmények áldozatainak segít. – Egy vagyonából kiforgatott ember például pénzügyi támogatást is igényelhet az áldozatsegítő rendszerében, így ha felhívja a 06/80-225-225-ös telefonszámot, ennek feltételeiről is részletes tájékoztatást kaphat. A családon belüli erőszak áldozatainak is segítséget nyújtunk, akár átmeneti szálláshely igénybevételéhez is – mondta el Doszpoly Orsolya, aki hozzátette, évente tizenkétezer hívás érkezik be hozzájuk, aminek a 98 %-a érdemi. 

Az egyeztetésen részt vett a 112-es segélyhívószám miskolci vezetője, Bóna Gyula is. Ezen a telefonszámon átirányítják a hívásokat a megfelelő szervezetekhez.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Ősszel és télen is folytatódnak az élmények a Barlangfürdőben, az Ellipsumban és Selyemréten
Miskolc
Ahogy beköszönt az ősz, fokozatosan változik a Miskolci Fürdők Kft. létesítményeinek működése is. A szabadtéri medencék szezonja lassan véget ér, a fürdőzés, a wellness és a mozgásprogramok azonban a hűvösebb hónapokban sem maradnak el.
Esztenás táncház Miskolcon. Fotó: Grúz Bence
Dobban a láb, zendül a koboz
MiskolcKultúra
Visszatér Miskolc egyik legnépszerűbb hagyományőrző mulatsága. Újraindul a miskolci Esztenás táncház a nyári szünet után szeptember 25-én, pénteken este 6 órakor a Fráter Gimnázium aulájában.
24 órás PsychArt művészeti maraton
Fellépnek az előítéletek ellen
MiskolcKultúra
Miskolcra érkezik a 24 órás PsychArt művészeti maraton. A különleges kulturális összefogás helyszíne a miskolci Zenepalota lesz szeptember 25-én, pénteken délután 1 órakor.
Képgaléria
Kutatók éjszakája a Miskolci Egyetemen
Egészségnap, Kutatók Éjszakája, Fazola Nap, Sportfesztivál - Hétvégi programajánló Miskolc
MiskolcSportKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőKörnyezet
A hétvégén is változatos programokkal várják a miskolciakat: egészségnap, koncertek, színházi és bábszínházi előadások, családi rendezvények, tudományos programok, könyvvásár és különleges kirándulási lehetőségek közül is válogathatunk.