Minden születésnapost megillet a köszöntés, az arról való megemlékezés, hogy ismét eltelt egy év az ünnepelt életében, ami alkalmat ad jókívánságaink kifejezésére. Különösen igaz ez kerek évfordulókon, és még annál is inkább, ha az éveket nem két-, hanem immár háromjegyű számokkal tudjuk csak kifejezni. Borsod és Miskolc 1956-os forradalmának központi személyisége, Földvári Rudolf 1921. május 20-án született Kispesten. Századik alkalommal hallhatja tehát a köszöntést: Boldog születésnapot, Isten éltesse!
Ez a nagyszerű életkor önmagában tiszteletet parancsoló, különösen, ha hozzátesszük, hogy Földvári Rudolf évszázadában sajátos módon benne foglaltatik a 20. század magyar történelmének megannyi érdekes és tanulságos fordulata. Kevesen mondhatják el magukról, hogy életútjuk mintha egy történelemkönyv is volna egyben. Szegény munkáscsaládban született, fiatal korában maga is „melós” volt, és később meredeken felfelé ívelő, majd derékba tört karrierje során sem felejtette el a munkavállalók érzés- és értékvilágát.
A második világháború alatt a fronton harcolt, szovjet fogságba is esett, majd hazatérve azt az utat választotta, amit nemzedékéből olyan sokan: Azért a kommunista pártért kezdett dolgozni, amely a munkájukból élő kisemberek (akkori szóhasználattal: dolgozó nép, vagy hivatalosabban: proletariátus) hatalomra kerülését és jólétét ígérte. Kivételes munkabírása és elkötelezettsége is szerepet játszott abban, hogy gyorsan emelkedett a kor kínálta ranglétrán, az MDP káderosztályának, majd budapesti pártbizottságának vezetője lett. Szintén nemzedéki élménye volt, hogy mindeközben egyre erősödött benne az érzés: valami itt nincs rendben, a rendszer jelszavai és valósága között egyre elviselhetetlenebb a feszültség, a munkások felszabadítóinak pozíciójában pedig valójában annak elnyomói pöffeszkednek. 1953-ban tagja lett a Moszkvába rendelt magyar pártdelegációnak, az ott hallottak pedig csak erősítették benne az érzést: valamit tenni kell, mert Rákosiék erőszakos uralma csak szenvedést hoz az országra. Bízott Nagy Imre „új szakasz” politikájában és a demokratikus korrekcióban, párton belüli őszinteséget követelő fellépése nyomán Borsodba „száműzték” megyei első titkárnak.
Itteni élményeit egy kritikus parlamenti beszédében is összefoglalta, az államszocializmus a miskolci iparvidék munkásai számára valójában alacsony életszínvonalat és kiszolgáltatottságot hozott, melyet saját hatáskörében igyekezett enyhíteni. Elítélte a párt hatalmaskodó és erőszakos kiskirályait, a hibák kijavításában bízva már 1956 tavaszán–nyarán sokat tett a helyi értelmiségi reformkörökért, sőt, a közélet demokratizálásáért. Utólag nem is tűnik meglepőnek, hogy október 23-án a forradalom oldalára állt, a megyei munkástanács egyik hiteles vezetőjeként tekintettek rá. Földvári Rudolf nem véletlenül került a forradalom első vonalába, nem sodródott, hanem inkább maga akarta „sodorni”, pontosabban irányítani az eseményeket, győzelemre segíteni és megőrizni a forradalom vívmányait, a szabad, független és demokratikus Magyarországot. Az sem véletlen, hogy november 4-e után a Szovjetunióba hurcolták, hazatérése után még tanácsi vezetőként próbálta menteni a menthetőt, míg 1957-ben letartóztatták, monstre perben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Az 1960-as évek elejének amnesztia-politikája nyomán került szabadlábra, és furcsa módon vissza kellett térnie oda, ahonnan fiatalon elindult: újra traktorgyári munkás, később műszaki vezető lett.
A rendszerváltáskor elsők között igyekezett rehabilitálni a Kádárék által „ellenforradalomként” bemocskolt 1956 emlékét, miközben maga is felmentésre várt. 1990-ben ítélték semmisnek az ellene hozott vádakat. Életművét hitelessé tette, hogy a Nagy Imre Társaság elnökségi tagja lett. A forradalom mártír miniszterelnökének nevét viselő alapítvány 2011-ben Tiszta vizet a pohárba! címmel jelentette meg bő 400 oldalas életútinterjúját – tartalmas és izgalmas olvasmány a magyar 20. század, különösen a Miskolc forradalma iránt érdeklődőknek.
Földvári Rudolf „alig” 80 éves volt, amikor először találkozhattam vele, a kedves öregúrban nemcsak történelmi események átélőjét és felidézőjét, hanem érdekesen „sztorizó”, szellemi frissességét azóta is őrző beszélgetőpartnert ismerhettem meg. Beszélt arról is, hogy 1990 után az addig elhallgatott forradalmat hirtelen mindenki saját érdekei szolgálatába állítva akarta dicsőíteni, háttérbe szorítva 1956 valóban összekovácsoló emlékezetét. 2010-ben lett Miskolc város díszpolgára, azé a városé, amelynek forradalmában meghatározó, történelmi szerepet játszott. 100. születésnapját köszöntve a velünk élő történelemről is emlékezünk, s kívánjuk, hogy ez a múlt bennünk is olyan elevenen éljen, mint Földvári Rudolf hosszú életében a forradalom miskolci emlékei.
