Ugrás a tartalomra

Eltévedt egy idős miskolci bácsi, egy buszsofőr segített megtalálni

Létrehozva
Testvéréhez indult, azonban eltévedt Miskolcon az a 84 éves férfi, akit a rendőrök a késő esti órákban megtaláltak és sértetlenül otthonába szállítottak.

Egy miskolci asszony tett bejelentést május 20-án fél 9 körül a megyei rendőr-főkapitányságra. A kétségbeesett nő elmondta a rendőröknek, hogy idős édesapja avasi otthonából ismeretlen helyre távozott, a rokonokat már felhívta, de senkinél nem volt a hozzátartozója, így nagyon aggódik érte.

A rendőrök azonnal megkezdték a keresését a társszervek bevonásával. A kutatásban tíz járőr öt gépjárművel vett részt. A keresés 10 óra után hozott eredményt, amikor egy helyi buszsofőrtől érkezett jelzés egy, a járatán várakozó idős férfiről. A rendőrök azonnal a jelzett buszmegállóhoz mentek, ahol kétséget kizáróan megállapították, hogy az idős személy azonos az eltűntként keresett férfival.

A férfi a rendőröknek elmondta, hogy testvéréhez indult, azonban eltévedt és nem talált már haza. Az egyenruhások sértetlenül otthonába szállították és hozzátartozója gondjaira bízták.

Ez is érdekelhet

Kikaptak a Farkasok
MiskolcSport
Kosárlabda, férfi NB I/B, Piros csoport, 26. forduló: jobbak voltak a
vendégek.
DVTK II F4R Fotó: DVTK
A DVTK tarcsi pontszerzése
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata idegenben ért el döntetlent. A Tiszafüredi VSE vendége volt a DVTK II F4R.
Nem hiszi el, mivel locsolták meg a miskolciakat
MiskolcKultúraSzabadidő
Húsvéti kavalkád volt a Szent István téren vasárnap. A leglátványosabb program a locsolkodás volt, amit a Matyó Táncegyüttes mutatott be. A családoknak számos játékkal készültek a szervezők.
Képgaléria
DVTK - PAFC 1-2
Úton az NB II felé: a hajrában bukott el a Diósgyőr
MiskolcSport
A DVTK húsvétvasárnap hazai bajnokit játszott. A Puskás AFC együttesét fogadta a DVTK.