Ugrás a tartalomra

Megint vendégül látták a nagycsaládosokat 

Létrehozva
Gyermeknap alkalmából kit lehetne legjobban meglepni, ha nem azokat a közösségeket, ahol sok-sok ünnepelt él, így a nagycsaládosokat. A Creppy palacsinta-ebédre várt hét kicsit szüleikkel együtt. 
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Már nem az első alkalom, hogy a Creppy PalacsintaHáz Étterem célközönségének kedveskedik. Alapelvük, hogy a palacsintát mindenki szereti, így felnőtt és gyermek is szívesen megkóstolja a sósan és édesen is újragondolt kínálatot. Oszlánczi Réka, a Creppy alapítója elmondta, csapatának nagyon fontos, hogy olyan gyerekek is részesülhessenek a palacsintás élményekben, akik ritkábban tudnak hozzájutni. – Célul tűztük ki azt, hogy két nagycsaládot is vendégül látunk. Egyikük a Miskolci Nagycsaládosok Egyesületének az elnöke, Bak László feleségével és négy gyermekével, másikuk pedig Kaló Borbála családjával.

– Nagyon örültünk, hogy eljöhettünk ebbe a különleges étterembe, mert imádják a palacsintát jó sok csokoládéval és tejszínhabbal, amitől fültől fülig majszosak lesznek – mondta az anyuka, akinek három gyermeke van: Hunor nyolc-, Lenke hat- és Júlia hároméves.

Kép

Ez is érdekelhet

Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.